Megpróbálta a FALCO, de ezúttal nem sikerült

Az első félidőben úgy tűnt, a FALCO Székesfehérvár után Pakson is meglepetést tud okozni, a harmadik negyedben bekövetkezett rövidzárlat után azonban elszálltak Kálmánék győzelmi esélyei.

Ahogy arra számítani lehetett, békés hangulatban, hatalmas szurkolás mellett kezdődött az elődöntő.

Az összecsapást nagyon jól kezdte a FALCO, csupán egy-két rossz passz volt annak az oka, hogy nem sikerült tíz ponttal meglépni az elején. A Paks azonban gyorsan eszmélt, Dzunics rendezte a sorokat, és felzárkóztak a piros-fehérek. Ezt követően hatalmas taktikai csata kezdődött a két mester között, ha egyikük lépett valami váratlant, a másik azonnal reagált rá. Úgy tűnt, ezt a csatát Ciricék fogják jobban nyerni. Annak ellenére a mieink előnyével zárult az első félidő, hogy Hudson és Horváth formán kívül játszott és Perincic sem idézte régi önmagát. Húsz percnyi játék után négy ponttal vezettünk.

A minimális előnyt a második játékrészben másodpercek alatt ledolgozta az Atomerőmű, és innentől kezdve Mészárosák akarata érvényesült a találkozón. A FALCO-t ennek ellenére dicséret illeti, egy percig sem adtuk fel a küzdelmet. Többször közel álltunk ahhoz, hogy felzárkózzunk, a Paks azonban mindig tudott újítani, és meg tudta őrizni tíz pont körüli előnyét. Amikor eldőlni látszott a találkozó a sárga-feketék már „elkezdtek tartalékolni” a szombati második mérkőzésre, így Gulyásék 89-73-ra nyertek.

Folytatás szombaton este hat órától az Arena Savariában, ahol a FALCO-nak nyernie kell, hogy életben tartsa döntőbe jutási reményeit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!