Jegyzet - A kenguru és a sólyom meséje

Bármilyen hasonlóság a valósággal csupán a véletlen műve.

Egy szerencsétlen kenguru legnagyobb bánatára elhagyta szülőhelyét és egy távoli magyar városba vetődött. Eleinte nagyon rosszul érezte magát az idegen környezetben, egészen addig, amíg rá nem ébredt, rá egészen más szabályok vonatkoznak, mint állattársaira. Ehhez azonban az kellett, hogy a városka kosárlabdacsapata kabalájává fogadja. A mérkőzéseken, amellett, hogy buzdította a nézőket szurkolásra (rájuk is fért!!!) és szórta a cukorkát erszényéből, jutott ereje arra is, hogy a palánk közelében ugrálva zavarja az ellenfél játékosait dobás közben. Ezt mindenki elfogadta, még az ellenfelek sem tettek soha kifogást ez ellen. Pedig állítólag erre vannak szabályok is, hogy hol és mikor lehet ugrálni.... Ezeken a mérkőzéseken vannak olyan emberek is, játékvezetők (na ebből van három is!), komisszár, akiknek erre oda kellene figyelniük, de valahogy évek alatt nem tűnt fel nekik sem semmi. Hiába ugrált azonban ez a kékre festett kenguru, a csapat nem tudott sikert elérni egy olyan együttes ellen, amelynek egy sólyom volt a totemállata.

Ez a madár azonban nem tudta (hiába őshonos állat Magyarországon), hogy az ő jogai alaposan korlátozva vannak. Történt, hogy a kengurusok látogattak el a sólymok városába. Mindent megtettek, hogy az utolsó szalmaszálba kapaszkodva (na ez nem a sólymok fészkéből való, egy nemes madár erősebb ágakból épít magának fészket) egy esetleges győzelemmel tovább éltessék a reményt a kenguruban, lesz még munkája a hosszú nyári szünet előtt. Ebben a városban, ahol a sólymok élnek, van egy olyan kosárlabdacsapat, amelynek nem kel a szurkolóit arra biztatni, hogy tele torokból buzdítsák kedvenceiket. Sőt, még cukrot sem kell szórni nekik... Igaz, azért valahogy ők is segíteni szerették volna kedvenceiket, ezért megpróbálták leutánozni a kenguru ugrálását a palánk mögött.

Na erre nem sok lehetőségük akadt, mert a szigorú játékvezetők és a komisszár gyorsan betiltotta a szárnycsapkodást. A két búbánatos madár így kénytelen volt elhagyni a porondot és elmélkedni kezdett, mi a fene baj lehet velük. Van állat és állat között különbség? Aztán belenéztek a tükörbe és sajnálattal kellett tapasztalniuk, az ő színűk bizony nem kék, hanem sárga-fekete Igaz, nekik is van lábuk, kettő mint a kengurunak, de hát a körmök száma nem egyezik. Ezek azonban nem olyan nagy dolgok -gondolták nagy naivan- amelyek miatt hátrányba kellene kerülniük. Ezért aztán másodszor már sokkal figyelmesebben szemrevételezték magukat és végre kiderült, miért nem tehetik meg azt, amely egy kenguru számára természetes. Nincs erszényük....

U.i.: A kenguru vidékre nem kíséri el a csapatot, ezért aztán valaki megpróbálta helyettesíteni. A klón olyant csinált, amit egy igazi kenguru soha, hátrafelé ugrott. Ezzel azt is szerette volna elérni, hogy 10 pontot kapjon a produkciójára (van lehetőség az ismétlésre, megvan videón is!), kérdés, hogy egy zsűri majd hogyan értékeli majd ezt a kenguruidegen mutatványt. És még valami... A kenguru időközben munkanélküli lett, a sólymok viszont tovább szárnyalhatnak. A mese ne altasson el senkit, holnap és utána is lesz meccs!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!