Az összecsapást kedden este hét órától a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu oldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
A FALCO felszabadultan játszhat
Eddigi mindkét meccsét négy ponttal nyerte a FALCO az Albacomp ellen. Amennyiben Kálmánék harmadszor is győznek, akkor bejutnak az elődöntőbe. Szrecsko Szekulovics edző azt mondja, még nem lefutott ez a párharc, és óvva int mindenkit attól, hogy lebecsülje a kék-fehéreket.
– Az eddigi legnehezebb feladat előtt állunk, hiszen az Albacompnak muszáj nyernie. Biztos vagyok benne, hogy most még az eddigieknél is jobban fognak küzdeni. Az előny azonban nálunk van, mi felszabadultan játszhatunk. Nagyon fontos lesz, hogy bármi is történik, nyugodtak maradjunk. Jó lenne már kedden lezárni ezt a párharcot, hiszen akkor eleget tudnánk pihenni az elődöntőkig. Korábban azt mondtam, ez a csata kizárt, hogy 3-0-al véget érjen. Most azonban elég közel állunk hozzá. Persze a sportban bármi megtörténhet, kifoghatunk akár mi is rossz napot, ezért nem szabad, hogy elbízzuk magunkat. Mindkét meccsen láttam, hogy miket hibáztunk, ezeket szeretnénk kijavítani. A csapatból senki sem sérült, így teljes kerettel tudunk kiállni – mondta Szrecsko Szekulovics.
Az Albacomp nem adja fel
Mély nyomokat hagyott Peter Stahl edzőben csapata szombati veresége. Tudja jól, most már nem hibázhatnak. A fehérváriaknak tavaly sikerült a bravúr, 2-0-ás hátrányból fordítottak a Paks ellen. Most is hasonló sikerben bíznak.
– Túltettük már magunkat a szombati vereségen – mondta honlapunknak Peter Stahl. Nem volt könnyű, ugyanis rajtunk kívülálló dolgok miatt is vesztettünk. A hétvégén többször is megnéztem videón a meccset. Úgy gondolom, a játékvezetők nem egyenlő mércével mérték a csapatokat. Nem túlzok, minimum 20 büntetővel többet kellett volna kapnunk. Ez nagyban közrejátszott abban, hogy nem tudtunk nyerni. Remélem, hogy ez még egyszer nem fordul elő. Persze nem akarom rájuk kenni a vereséget, hiszen a saját butaságainkon ment el a második találkozó is. A második negyedben csődöt mondott a támadójátékunk. Nehéz helyzetbe hoztuk ezzel magunkat, többet már nem hibázhatunk. Ha úgy játszunk, mint legutóbb, nem lehet gond.