- Hogyan tudná értékelni az alapszakaszt?
- A hatodik helyünk nem reális, ebben biztos vagyok. A bajnokság előtt jobb eredményt vártunk a csapattól. A szezon 70%-áig minden jól működött, ott loholtunk az Albacomp nyakán a második helyen. Utána jött egy rossz periódus, amikor Kálmán, Ciric és Perincic is megsérült. Egy hét alatt három rangadót játszottunk, mindegyiket elvesztettük. Ezekért nagy kár volt, mint később kiderült, sokba kerültek. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült jobb helyet kiharcolni az alapszakaszban. Ez van, az élet megy tovább. Ugyanez történt egyébként az Albacompnál is. Sokáig vezették a tabellát, becsúszott néhány vereség, és végül harmadikak lettek. Két csapat, aki sokáig a bajnokság legjobb játékát produkálta, most egymás ellen játszik a negyeddöntőben. Azt hiszem, kevesen fogadtak volna erre.
- Kiknek a játékával volt elégedett, és kik azok, akiktől többet vár a rájátszás során?
- Nekem nagy és pozitív meglepetés volt Horváth Zoli játéka, korábban ugyanis nem ismertem eléggé, csak ellenfélként. Egész bajnokság során kimagaslót nyújtott, mind meccseken, mind pedig az edzéseken. A tréningeken mindig ő fáradt el a legjobban. No nem azért, mert rossz kondiba van, egyszerűen beleadott apait-anyait. Persze nála is jelentkeztek néha hullámvölgyek, de ez természetes, hiszen emberek vagyunk, nem robotok. A többiekről nagyon nehéz véleményt formálni. Darryl és Denis például nagyon jól indult a szezon elején, de aztán sokat voltak sérültek. Hosszú időbe telt, mire ismét elkapták a ritmust. Kálmán, Ciric és Perincic is volt sérült. Utóbbi kettő ráadásul huzamosabb ideig. Remélem, most már mindenki 100 %-os állapotban lesz. Nagyon zavaró volt, hogy pont akkor hiányoztak kulcsjátékosok, mikor a legnagyobb szükség lett volna rájuk. Könnyebb lenne a megítélésük, ha egész bajnokság alatt játszottak volna.
- Továbbra is tartja magát ahhoz, hogy bajnokesélyes csapata van Szombathelynek?
- Persze. Itt sportról van szó. Nem adjuk fel soha. Amíg esélyünk van, harcolunk tovább. Tavalyelőtt, mikor visszatértem, akkor is tudtunk meglepetést okozni, kiejtettük az esélyesebb Paksot.
- Tudom, hogy már unja a kérdést. Soha nem gondolt arra utólag, hogy jó lett volna engedni az elveken, és amikor lehetett, Kazlauskast vagy éppen Alekszejevet visszahozni?
- Abban az időben, mikor döntenem kellett, 100 %-ig biztos voltam a döntésemben, Perincic és a többiek ugyanis remek formában voltak. Kazlauskas és Alekszejev nem rossz játékos, én ezt soha sem vitattam. De utóbbi például eligazolt Szolnokra, aztán rögtön meg is sérült. Én most is kitartok jelenlegi csapatom mellett. Egyébként utólag már úgyis mindegy.
- Tehát nem fordult meg a fejében.
- Nem, nem soha.
- Rengeteg kritikát kap Denis Vrsaljko miatt, aki légiós létére még a kezdőbe se tud bekerülni. Mi a véleménye erről?
- Nekem teljesen mindegy ki a kezdő játékos és ki nem. Vrsaljko sokat volt sérült, nehezen tudta visszanyerni igazi formáját, ezért nem is nagyon tudta beverekedni magát a kezdőcsapatba. Úgy vettem észre, Magyarországon nagyon fontos a kezdő ötös, nálunk otthon nem. Volt pár meccs, mikor Laci volt kispadon és Máté kezdett helyette, aztán amikor beállt, nagyon sokat segített a csapaton. Ezen kívül nagyon sok múlik a taktikán is. Ahogy korábban is mondtam, Horváth Zoli szenzációs szezont produkál, kihagyhatatlan a kezdőcsapatból. Ráadásul nagy öröm, hogy eddig nem volt sérült. Én szeretem az ilyen mozgékony, gyors centereket, mint amilyen Zoli, és a FALCO stílusába is jobban beleillik. A rotációnak pedig csak kedvez, ha van még egy olyan jó, ponterős centered, mint Vrsaljko.
- Az Albacomppal játszunk a negyeddöntőben. Mire számít ellenük?
- A rájátszás egy teljesen másik verseny. Itt három győzelemre van szükség a továbbjutáshoz. Ezt nagyon nehéz elérni, legyen bárki ellen is. Egy rossz mérkőzés hazai pályán sokat jelenthet. Szerintem a párharcok első meccsén mindig a hazai csapaton van nagyobb nyomás. Ugyanúgy, mint az alapszakaszban. A szezonnyitó mindig az egyik legnehezebb. Nem tudom, miért, biztos azért, mert mindenki tudja, muszáj nyernie. Kemény sorozat után van az Albacomp is. Hasonló cipőben járnak, mint mi, a végét ők is elrontották. Bizakodásra adhat okot, hogy nincs olyan hosszú kispadjuk, mint nekünk. Az első meccs nagyon fontos lesz. Új edzőjük van, egy hete nevezték ki Peter Stahlt. Most már azért több ideje együtt van Hangáékkal, jobban megismerte őket. Valamit biztos megpróbál javítani a játékukon, lehet, hogy ez szerkezeti változásokat is jelent majd. Nekünk jól jött most ez a 10 nap szünet. Mindenki egészséges, nagyon együtt vagyunk, becsülettel készülünk ellenük. Nem lehet egész szezonban balszerencsénk, most már valami jónak kell történnie.
- Ahhoz, hogy továbbjussunk, legalább egyszer Székesfehérváron is nyernünk kell. Az idén a csapat nem tudott igazi rangadót nyerni idegenben. Sikerülhet ez most?
- Így van, ahogy mondja. Eddig még nem sikerült igazán nagy meccset hoznunk idegenben. Mondom ezt annak ellenére, hogy nyertünk Sopronban, Debrecenben és Nyíregyházán is. Higgye el, egyik helyen sem volt könnyű. De mikor nyernénk, ha nem most? Én képesnek tartom rá ezt a csapatot. Elég egyszer nyerni, ha a hazaiakat hozzuk.
- Miben kell ehhez javulni?
- Alig egy hete nyertünk ellenük. Maga a meccs sima volt, többször is elhúztunk, aztán a butaságaink miatt kétszer vissza tudtak ránk jönni. A siker kulcsa tehát már megvan. Tudjuk, hogyan lehet őket megverni. Koncentrálni kell negyven percen át, és persze védekezni. Most a szünetben ezen próbálunk javítani.
- Becsúszott egy-két rossz meccs itt a vége fele, és mintha a szurkolók létszáma is megcsappant volna. Hogyan éli meg ezt a csapat? Érzik egyáltalán ennek hatását?
- Persze. Ezt mindenki megérzi, és látja a csapat is, hogy kevesebben voltak az utóbbi pár meccsen. De ez a normális, ez így van az egész világon, ha rosszabbul megy kevesebben, ha jobban megy, többen vannak. Én már többször is mondtam, most is tartom magam ehhez, Magyarországon a FALCO-nak van a legjobb szurkolótábora. Itt most nem csak a Legioról beszélek, hanem a többiekről is. Egész családok jönnek ki esténként miattunk, ez rengeteg pluszt jelent a számunkra. Mi ezért nagyon hálásak vagyunk nekik, és csak is köszönettel tartozunk feléjük.
- Gondolkozott-e már a folytatáson? Mi lesz a szezon végén? Folytatná a munkát Szombathelyen?
- Nem tudom. Tényleg nem. Hol van az még? Most egyelőre semmi másra nem gondolok, csak az Albacomp elleni meccsekre. Ha én már most elkezdeném tervezgetni a jövőmet, az már régen rossz lenne. A szezon végéig szól a szerződésem, majd meglátjuk, mit hoz a sors. Ez nyilván függ majd az eredménytől is. Különben is, ez nem csak rajtam múlik. Egy biztos, nagyon jól érzem magam itt, mindenki korrekt velem szemben. Soha semmi problémám nem volt a klubvezetéssel sem. Könnyű így dolgozni. Korábban említettem, hogy három évnél tovább egy edzőnek nem jó, nem szabad maradnia egy helyen. De nem csak egy edzőnek, egy játékosnak is jó, ha vált 3-4 év után. Ez úgy gondolom ugyanis, hogy elég hosszú idő, egy mérföldkő. Persze félreértés ne essék, semmi sem muszáj, hiszen ha jók, adottak a feltételek, miért ne maradna az ember? Ráadásul nehéz is lenne a búcsú. A pénz még nem minden. Látja, megint itt lyukadunk ki. Arnas elment, Kolja elment, Bam Doyne elment. Aztán egyiküknek sem jött ki a lépés. Senki nem is érezte jól magát – mondta végül nevetve.