A hétközi meccseken alaposan ráijesztenek a szurkolók a nézőszámért aggódó újságírókra. A feldobás előtt pár perccel még meglehetősen foghíjas volt a lelátó. A kezdésre azonban több mint kétezren várták, hogy sikerül-e talpra állni a szolnoki fiaskó után kedvenc csapatuknak.
Magabiztos vezetés az első félidőben
A találkozó elején az Albacomp szerzett ugyan vezetést, de a FALCO gyorsan magára talált. Kálmánék hét ponttal is elhúztak. A vendégek azonban egalizálni tudtak. A sárga-feketék viszont elnyűhetetlenek voltak, és a szünetre 15 pontos előnyre tettek szert. Kétszer rázták meg magukat 20 perc alatt. Hudson és Kálmán jól játszott, de szokás szerint nagyon iparkodott Horváth Zoltán is. A szünetben mindenki azt találgatta, kitart-e a lendület és a jó játék a második félidőre. Ha szóba került a 20 perc alatt dobott 59 pont, mindenki elismerően csettintett.
Izgalmak után sima végjáték
A csettintők közül senki nem gondolta volna, hogy amilyen jól dobtunk az első félidőben, olyan rosszul kezdjük a második találkozót. Jóformán be sem ért a büféből a közönség, már ledolgozta tetemes hátrányát az Albacomp. Szrecsko Szekulovics időkéréssel próbálta megállítani a folyamatot. Nem járt sikerrel. A vendégek átvették a vezetést. A FALCO-nak azonban ismét volt ereje talpra állni. És harmadszor már nem engedték ki kezükből a vezetést Perincicék.
A hajrára feljavuló védekezésnek, a küzdeni tudásnak és a remek szombathelyi szurkolóknak köszönhetően megérdemelt vasi siker született.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!