Veretlenül zárta az évet a Falco. Harmincöt ponttal nyertek Hudsonék

Jobban kezdte ugyan a találkozót a Szolnok, a sárga-feketék azonban újítani tudtak és még az első negyedben megfordították az állást. A szombathelyieknél többen is extra teljesítményt nyújtottak pénteken este, a bajnokcsapat legjobbja Ciric volt. Szrecsko Szekulovics együttese továbbra is őrzi veretlenségét hazai pályán.

Egy negyedig tartotta magát a Szolnok

Nem úgy kezdődött a találkozó, ahogyan azt Szrecsko Szekulovics edző eltervezte. Jobban kezdett a Szolnok, három perc után máris 14-5-ös vendég vezetést mutatott az eredményjelző. Ekkor elsősorban Basit és Jurkunas volt elemében, előbbi hat, utóbbi öt pontot dobott. A hazaiak Perincic és Ciric révén csak büntetőkből tudtak eredményesek lenni. Ekkor szerkezetet váltott védekezésben a Falco és fokozatosan átvették az irányítást a sárga-feketék. Hudson elképesztő sorozatot produkált. Tíz perc alatt öt triplakísérletéből ötöt értékesített, ráadásul Ciric is villant egyet a hárompontos vonalon túlról, így az első negyed végén már két ponttal a Falco vezetett.

A folytatásban is aztán a hazaiak akarata érvényesült. A második negyedben elsősorban Horváth, Vrsaljko és Hudson volt elemében, a vendégek pedig szinte minden akciójukat az amerikai Jamal Basitra építették, több-kevesebb sikerrel. A félidőre már 51-38-ra vezetett a Falco. Úgy tűnt, Szolnokon fáradt az olaj.

A tavalyi bajnok oktatta a két évvel ezelőtti elsőt

A szünet után Vrsaljko sokat javult védekezésben, így Basit csak alig-alig jutott levegőhöz a palánk alatt. A szolnokiak kénytelenek voltak taktikát váltani. Külső dobásokkal próbálkoztak. Ezalatt azonban a Falco - elsősorban az extázisban játszó Ciric vezérletével - egyre nagyobb előnyre tett szert. Egy percig nem forgott veszélyben a győzelem. A harmadik negyed után már 26 ponttal, 84-58-ra vezettek Kálmánék.

A záró negyedben már csak a végeredmény volt kérdéses. Nem volt egy súlycsoportban a két együttes. Az utolsó percekben Szrecsko Szekulovics edző már csak a fiatalokat játszatta, a dudaszó pillanatában még Horváth Dávid is betalált, kialakítva ezzel a 111-76-os végeredményt. Összességében a Falco megérdemelten nyerte utolsó mérkőzését 2008-ban, és továbbra is őrzi hazai veretlenségét a szezonban. A mérleg: hat meccsből hat győzelem. Folytatás január 7-én Székesfehérváron. Az már gyaníthatóan nehezebb lesz...

FalcoSzolnok
Andrija Ciric 30 pontot dobott. Tekintse meg galériánkat!
Unger Tamás

Egy kis statisztika

A Falco a kétpontosokat 69 %-kal, a Szolnok 66%-kal dobta, a triplákat 50%-kal értékesítették a hazaiak, míg a vendégek csak 27%-kal. A büntetőknél is nagy volt a bajnokcsapat fölénye: 82%-68% az arány.
A legtöbb lepattanót a sárga-feketéknél Horváth Zoltán gyűjtötte be, őt Vrsaljko követte héttel, míg a másik oldalon Basit volt a legjobb, ő nyolc lecsorgót szedett össze. A legtöbb gólpasszt, hetet, Kálmán osztott ki, az Olajnál pedig Wilson adta a legtöbb aszisztot. Négyet. A mezőny legeredményesebb játékosa Andrija Ciric volt, aki 36 VAL-pontot szerzett. Harminc pont, négy lepattanó, két szerzett labda és három gólpassz a bedobó mérlege.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!