Szívzűrök

Kezdődő szívizomgyulladás, időleges szívritmuszavar. A Falco 19 éves tehetségének, Horváth Rolandnak az elmúlt évben mindkettőből kijutott.

Horváth Roland- Másfél hete az egyik edzés után Roli jelezte, hogy rosszul érzi magát. Bevittük az ügyeletre, ahol szívritmuszavart állapítottak meg nála. Az elmúlt napokban kardiológiai kivizsgáláson járt, szerencsére nem találtak semmilyen rendellenességet. Már nagyon várjuk vissza.

A fenti történet főhőse a Falco KC Szombathely 19 esztendős répcelaki illendőségű tehetsége, Horváth Roland, aki a bajnokság kezdetén a sárga-feketék elsőszámú cseréje volt. Aki röviden összefoglalta a fiatalember kálváriáját, az pedig nem más, mint a csapat edzője, Váradi Attila.  A mester után az érintettel is szót váltottunk.

- Minden oda vezethető vissza, hogy nem szeretek edzést mulasztani. Pont egy éve ilyenkor egy vírusfertőzés kis híján szívizomgyulladást okozott nálam, szerencsére még időben észleltük a bajt. Akkor utána három hét kihagyásra kényszerültem - elevenítette fel kálváriája kezdetét Horváth Roland. Felvetjük neki: nincs rendjén, ha valaki betegen is maximális erőbedobással próbál gyakorolni.

- Most már én is látom, ígérem, legközelebb óvatosabb leszek. Öt napot töltöttem kórházban, szerencsére nem találtak semmilyen elváltozást. Arra tehát mindenképpen jók voltak a vizsgálatok, hogy kiderítsék: alapesetben a szívemmel nincs baj.

- Akkor mi idézhette elő a ritmuszavart?
- Vélhetően az, hogy június 25-étől egyetlen edzésről sem hiányoztam, egészen a múlt hétig. Egyszerűen arról van szó, hogy nem szeretek leállni. Akkor is edzettem, amikor gyulladt volt a torkom, s valószínűleg a túlterheltség okozhatta a rosszullétet. Mindenesetre azt megfogadtam, hogy többet nem követek el ekkora hibát. Ha megbetegszem, első a pihenés. Egyébként csütörtökön indulok Andics doktor úrhoz, hogy részletesen megbeszéljük a rehabilitáció menetrendjét. Jövő héten talán elkezdhetem a könnyített munkát, s két-három hét múlva, ha Váradi Attila is úgy látja jónak, visszatérhetek a pályára.

- Gyógyulást és sok szerencsét kívánunk mindehhez, mielőtt azonban eleresztenénk, árulja el: hogy érzi magát a csapatnál?
- Fantasztikusan. Hat éve Répcelakról kerültem a Falcóhoz, s mindarról eddig csak álmodoztam, ami idén történt velem. Már a bajnoki debütálás is hihetetlenül jól sikerült: hét pont és győzelem a Szolnok ellen. Csapatunk nagyon motivált, fiatalok vagyunk, egy húron pendülünk, az pedig még mindig felfoghatatlan, hogy olyan kivételes képességű játékosokkal lehetek együtt a pályán, mint Pankár Tibi, vagy Kálmán Laci. Komolyan mondom, élmény velük játszani. Azt még feltétlenül el szeretném mondani, hogyha rajtam múlik, a sárga-feketéknél eresztek gyökeret. Szegény Dénes Gabi példája bizonyítja, hogy érdemes a nevelőegyesületnél maradni, itt ugyanis jobban ismerik, jobban bíznak az emberben, van mód és lehetőség kibontakoztatni a képességeket.

- Egyébként milyen poszton szeret játszani? Váradi Attila bedobóban és erőcsatárként is szokta kamatoztatni képességeit.
- A hármas posztot nem igazán szeretem, sok esetben gondot jelent a labdavezetés. Az ötöshöz nincsen meg a magasságom és a kellő súlyom, a négyes posztot ellenben mintha rám szabták volna.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!