Bravúrgyőzelem Pécsett

Az első negyedben még a házigazda vezetett, a folytatásban viszont hengerelt, s végül 85:64-re nyert Pécsett a Falco KC.

A baranyaiak kezdtek eredményesebben, az amerikai Campbell pontjaival 10:7-re náluk volt az előny  az első negyed közepén. Aztán jött a palánk alól és távolról egyformán jól tüzelő Borszéki, s máris megnyugodhattak a sárga-fekete hívek. Egészen az első tíz perc végéig, ekkor ugyanis ismét a pécsiek álltak egy hajszállal jobban. A második etapban Pankár percei következtek, a bedobó alaposan bedobta magát, általa ismét Falco-előny állt az eredményjelzőn. Hiába kért időt Fodor Péter, a távolság egyre nőtt a csapatok között, szünetben kilenccel álltak jobban a taktikus szombathelyiek (34:43). Fordulást követően Borszéki és Benitez hármasai lehűtötték a még reménykedő baranyai tábort. A Falco KC fokozatosan őrölte fel ellenfelét, s a végére valósággal kiütötte az otthon korábban a bajnokot és a Sopront is megleckéztető, három külföldit foglalkoztató PVSK-t.  Ez az idegenbeli siker még sokat érhet a végelszámolásnál, Fodor Péter gárdáját ugyanis közvetlen vetélytársként tartották, tartják számon a szombathelyiek.

PVSK-Panthers_Falco KC Szombathely 64:85 (23:22, 11:21, 17:21, 13:21). - Pécs, 1600 néző, vezette: Szabó Gy., Papp.
Pécs: Csirke 4, Campbell 18/9, Mészáros R. 7/3, HORVÁTH Z. 15, Gambiroza 9/3. Csere: Radnóti -, Malick 4, Hegedűs 7, Buzogány -, Móricz-. Edző: Fodor Péter.
Falco: KÁLMÁN 8/3, GRÁCZER 16/12, PANKÁR 16, BORSZÉKI 19/12, BENITEZ 9/3. Csere: Feigl 4, Horváth B. 3/3, Henrik 6/6, Kiss Z. 2, Szabó Zs. 2. Edző: Váradi Attila.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 8:5, 7. perc: 16:15, 17. perc: 29:39, 24. perc: 37:51, 33. perc: 53:69.
Kipontozódott: Feigl a 40. percben.

Fodor Péter: - Az első félidőben elszalasztottuk lehetőségeinket, a Falco pedig van annyira jó csapat, hogy maximálisan kihasználja hibáinkat.

Váradi Attila: - Bár az eredmény nem ezt tükrözi, de nagyon nehéz meccsen vagyunk túl. A Pécs kemény ellenfél volt, gratulálok csapatomnak, minden játékosom legjobbját nyújtotta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!