A visszalépett Szeged helyére besorolt PVSK-Panthers eddig várakozáson felül szerepel, Kaposváron ugyan alapos verésben részesült, de otthon legyőzte a bajnok Körmendet és hosszabbítás után a Sopront is. A ragyogóan nyitó sárga-feketék ellenkező utat jártak be, a Szolnok két vállra fektetése után szoros meccsen maradtak alul Pakson, majd következett két nagykülönbségű vereség. A debreceni kudarc, ahogy mondani szokás, az erőviszonyok ismeretében benne volt a pakliban, a Kaposvártól elszenvedett 21 pontos hazai vereség már egy kicsit fájóbb. Öröm az ürümben, hogy a csapatot magukénak érző Falco-szurkolók egy pillanatra sem fordultak el kedvenceiktől, még a listavezető harmincpontos előnyénél is kitörő tapsvihar fogadott egy-egy hazai kosarat. Elkelt a bíztatás és elkel csütörtökön hattól Pécsett is, hisz ezúttal egy hasonló képességű vetélytárssal találkoznak Kálmánék. Szerencsére a szombathelyi gárdából mindenki harcra kész, egyedül Gráczer Zsolt bajlódik vírusfertőzéssel, de Váradi Attila reméli, hogy a baranyai megyeszékhelyen játszhat az irányítóként és hátvédként is bevethető kosaras. Váradi Attila elmondta, az első négy fordulóban nem számítottak sokkal jobb mérlegre, négy nagyon erős csapattal kellett megmérkőzniük. A két utolsó találkozót természetesen nem így kalkulálták, de a java, a közvetlen riválisok elleni meccsek, még csak most jönnek. Elsőként Pécsett, ahol győzelemre tör a Falco. Jó előjel lehet, hogy Kálmán és a Kaposvár ellen a második félidőben kifejezetten jól mozgó Benitez is játékra kész, és a fiatalok is egyre több tapasztalattal bírnak. Egyedül Horváth Roland nem bevethető, a tehetséges 19 éves erőcsatár szívritmuszavar miatt a napokban kórházi kivizsgáláson járt.
Ami Fodor Péter gárdáját illeti, egy kezdőötösre való minőségi kosaras pattogtat a PVSK-ban. Az irányító Csirke Ferenc, bedobóban a ZTE-ből ismert Mészáros Richárd, és az amerikai Campbell szerepel, a palánk alatt pedig a távolról is veszélyes volt kecskeméti Gambiroza mellett a Veszprémből érkezett nagyon tehetséges Horváth Zoltánt találjuk, utóbbi négy forduló elteltével átlag 11 lepattanójával ebben a műfajban vezeti az A-csoport statisztikáját.