A 2003/2004-es szezonban a Falco KC Szombathely célja az A-csoportban maradás, jelentette ki Gráczer György ügyvezető azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen az is kiderült: a két saját nevelésű fiatal játékos, Horváth Bence és Kiss Zoltán mellett immár Borszéki Csaba és Henrik István is aláírta az előttünk álló idényre szóló szerződését a sárga-feketékkel.
Kálmán Lászlóval egyelőre még csak szóban egyeztek meg, a csapatkapitány szignójának függvénye, hogy a klub teljesítse azt, amiben a felek megállapodtak.
Az FKC egyébként minden tavalyi játékosával megegyezett, hogy 2004 december 31-ig havi lebontásban törleszti adósságait. Pankár Tiborral és Gráczer Györggyel folyamatosan tárgyalnak a közös folytatásról, egyelőre kézzelfogható eredmény nélkül.
Amint arról korábban már hírt adtunk, a három légiós mellett két magyar távozója is van a csapatnak Dénes Gábor és Sallay Gábor személyében. A saját nevelésű center, Feigl Imre két év sárvári szereplés után visszatér Szombathelyre. Bár egy hónapja még két külföldi játékos igazolásáról szóltunk, mostanra változott a terv, az alakulófélben lévő büdzsé mindössze egy légiós, feltehetőleg egy középjátékos jövetelével számol.
A csapat ügyvezetője reményét fejezte ki, hogy csak úgy, mint a megyeszékhely önkormányzata, a szponzorok is az utóbbi négy évben egy ezüst és két bronzérmet felmutató Falco KC mellé állnak.
A végére pedig néhány változásról: a felnőtt együttes kispadján Váradi Attilának nem lesz segítője, a jövőben a juniorcsapatnál folyó munkáért Pichler Gergely felel. A kadettek edzője Esztergályos Róbert, a serdülőké Szarka Zsuzsa, a gyermekeké Döbörhegyiné Hajnal Edit, a mini korosztályé pedig Váradiné Szarka Ildikó lesz. Az utánpótlás szakág-vezetői posztot (ez főleg szervezőmunkát jelent) szintén Váradiné Szarka Ildikó tölti be.
A felnőttek hamarosan egyhónapos szünetet tartanak, az új idény első edzése július 28-án lesz.