Váradi Attila a sárga-feketék új mestere

Kisebb költségvetéssel, szerényebb célokért egy saját nevelésű edző vezetésével, avagy így képzeli a 2003/2004-es szezont a Falco KC Szombathely.

"Célunkat a hat közé jutást nem értük el, amit legfoképpen annak tulajdoníthatunk, hogy a magyar és külföldi játékosok között nem volt meg az összhang", kezdte évbúcsúztató tájékoztatóját Gráczer György, a 2002/2003-as évadban a bajnokságban hetedikként záró Falco KC Szombathelyt muködteto gazdasági társaság ügyvezetoje, mintegy rímelve mondandójával a honlapunk által néhány nappal közölt Zsoldos András-interjúra.

A sportvezeto vázolta, a szombathelyi klub költségvetése csak a 10. volt a mezonyben, ugyanakkor a nyolc közé jutást tíz csapat is megcélozta (csak a Szegednél és a Dombóvárnál nem ez volt alapelvárás), köztük egy sor jóval tehetosebb, mint a sárga-feketék. Nem titok, az ez évre tervezett 140 milliós költségvetés egy jelentos hányada nem folyt be a klub kasszájába, így a kft jelenleg is adósa játékosainak, köztartozása viszont nincsen. A Falco KC részletekben tudja csak törleszteni adósságát a kosarasok felé, tudtuk meg.

Örömteli, hogy utánpótlásunk különösen eredményes évet zárt, folytatta Gráczer György, kiemelve az országos bajnok kadett csapatot, a bronzérmes ifiket és az országos dönto elott álló gyerekeket. Az utánpótlás helyzete tölthet el bizakodással mindannyiunkat, és ennek szellemében dolgoztuk ki azt a 3 évre szóló ciklusprogramot, ami a 2003/2004-es szezontól indul, s amelynek alappillére, hogy minél több saját nevelésu kosarast építsünk be csapatunkba, tette hozzá. A következo szezonnak szerényebb büdzsével vág neki az FKC, nem szeretnék még egyszer túlvállalni magukat, a tervezett összeg, amelybol gazdálkodni szándékoznak 80 millió forint.

A gárda új edzoje 1 plusz 1 évre a belgrádi Kosárlabda Akadémia edzoi szakának hallgatója, Váradi Attila, aki az NB II-ben még maga is játszott a Falcoban. Több mint 10 éve foglalkozik a sárga-feketék utánpótlásával, s annak is már idestova négy éve, hogy a felnottek mellett segédedzoként tevékenykedik. Kulisszatitkokat éppúgy elleshetett Földi Sándortól, mint Szrecsko Szekulovicstól és Zsoldos Andrástól. Nem mellékesen pedig az FKC mai alapemberei közül Pankárnak vagy Dénesnek is a neveloedzoi egyike. A cselekvési program elso évében tehát szerényebb célokért száll majd harcba a szombathelyi csapat, a konkrét elvárásokat a játékosállomány pontos ismeretében határozzák meg a vezetok. Két év múlva - addigra talán az új csarnok is megépül - immár kulturáltabb környezetben fogadhatja ellenfeleit, szurkolóit a csapat, s ezáltal a szponzoroknak is jóval eladhatóbbá válik, vélik a Falcot muködteto gazdasági társaságnál. Addigra a fiataloknak is be kell épülniük. A ciklus harmadik évére tervezik, hogy a Falco KC Szombathely újra a bajnoki dobogóért száll harcba.

A játékosokkal is ismertették már elképzeléseiket - a magyaroknak május 31-ig szól a szerzodésük, egyedül Horváth Bencének van élo kontraktusa - a tárgyalások még csak most kezdodnek. A csábítóero nem csekély, hallani, hogy foleg Kálmánt, Pankárt és Dénest tehetosebb magyar klubok látnák szívesen.

Pénzben aligha tudják a kérokkel felvenni a versenyt, biztosítanak viszont folyamatos fejlodési-, és játéklehetoséget. Márpedig ez sem csekélység. Váradi Attila elmondta, ha maradnak, a kulcsemberek mellé Horváth Bencét és Kiss Zoltánt kívánja azonnal a csapatba integrálni, s 3-4 juniornak is megteremti a lehetoséget, hogy együtt készülhessenek a felnottekkel. A légiós-kérdést a végére hagyják, de valószínuleg a következo bajnokságban kettonél nem lesz több külföldije a Falconak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!