A Rába-partiak kényelmesen és távolról rosszul dobva, míg a szombathelyiek motiváltan, pontosan játszva kezdtek. Grantet képtelen volt megállítani Grebenár, a Zsebe-fiúk öt és fél percig pontot sem tudtak dobni, a 6. percben 16:2-es vendégvezetésnél úgy tűnt, akár kiütéses szombathelyi sikerrel is végződhet a megyei rangadó. Mujanovics azonban másképp gondolta, két triplájával még az első negyed végén visszahozta az elúszni látszó hazai reményeket.
A második negyedben a gyengélkedő Grebenárt a védekezés-specialista Hainje váltotta, s ennek körmendi szempontból jótékony hatása érződött is. Grant már nem fickándozott, 25:25-nél a Marc utol is érte a lelassító Falcót, mi több: Németh kosarával már a Körmend vezetett. A szünet előtt négy másodperccel Heinle dobhatott két büntetőt, mindkettőt elhibázta, az ellentámadásból pedig a dudaszó pillanatában Toroman vágott be egy duplát, így lett 36:30.
Térfélcserét követően a Falco számára kedvezően alakultak az események, hiszen Hainje begyűjtötte negyedik hibáját, ezért edzője azonnal lecserélte. A 27. percig tartotta 5-7 pontos előnyét a házigazda, innentől azonban a Falco meglovagolta, hogy a Körmendnél Hainje és Grebenár sincs a pályán (utóbbi is négy faulttal ült), s centerpontokkal, Grant és Heinle révén 52:50-ig lopódzott, úgy, hogy Heinle az utolsó másodpercekben szórt egy hármast. A folytatásban Hainje szinte azonnal kipontozódott, így az FKC újabb esélyt kapott. Nem élt vele, mert a Marc Mujanovics, Németh és Toroman révén tartotta vezetését, azzal együtt is, hogy az utolsó három percben egész pályás letámadásra tértek át a vendégek.
A két csapat utóbbi kilenc bajnoki meccsét a Körmend nyerte, ennél már csak az a bosszantóbb, hogy még mindig nem biztos Kálmánék nyolc közé jutása. Azért így is jó esély van rá, a Kecskemét ugyanis otthon kikapott a Debrecentől, azonban a hátralévő két mérkőzést így is meg kellene nyerni.
Marc-Körmend - Falco KC Szombathely 72:63 (13:22, 23:8, 16:20, 20:13).- Körmend, zárt kapuk mögött, vezette: Harsányi, Bognár.
Körmend: Toya 11, NÉMETH 21/6, TOROMAN 7/3, MUJANOVICS 20/18, Grebenár 5. Csere: HAINJE 5/3, Trummer 3/3, Lóránt P. -. Edző: Zsebe Ferenc.
Falco: Kálmán 8, ALEXE 15/9, Pankár 6/3, HEINLE 19/3, GRANT 14. Csere: Dénes 1, Gráczer -, Borszéki -. Edző: Zsoldos András.
Az eredmény alakulása: 7. perc: 2:16, 16. perc: 29:25, 22. perc: 39:32, 32. perc: 55:53, 38. perc: 70:59.
Kipontozódott: Hainje a 31., Grebenár a 37. percben.
Zsebe Ferenc: - Az első negyedben jócskán benne voltunk a Marianna-árokban, a későbbiekben azonban kamatozott a jó szakmai munka.
Zsoldos András: - A Körmend nagyon okosan játszott és jól dobott. A hátralévő két fordulóban az előttünk álló meccsekre kell koncentrálnunk.