Négy fordulóval a vége előtt

A tabellán nyolcadik Falco KC Szombathelynek a biztos felsőházi tagsághoz a hátralévő négy meccséből kettőt meg kell nyernie.

Az is megeshet, hogy a most nyolcadik szombathelyiek nyolc győzelemmel is bejutnak a felsőházi rájátszásba, de jobb biztosra menni, ehhez pedig az szükséges, hogy az elkövetkezendő találkozókból kettőt hozzanak Kálmánék. Az üldöző, kilencedik, szintén a play offra pályázó Kecskemét jelenleg hat győzelmet számlál, s még három meccset (Dombóvár, Sopron, Debrecen) játszik otthon, egyet (Szeged) pedig idegenben. Ha mindet nyeri, ami nem elképzelhetetlen, akkor összesen tíz győzelme és tizenkét veresége lesz. A Falco KC ugyanilyen mérleggel egymás elleni eredmények alapján jobb lenne az Univernél, csakhogy tartsuk szem előtt: a Zsoldos-csapatnak jóval nehezebb a sorsolása riválisánál. Pénteken az otthon kiváló Vadkakasokhoz látogatnak a szombathelyiek, majd zártkapus bajnokira mennek Körmendre, fogadják a bajnok Atomerőműt, végül a Szolnokot. Négy sikerrel a hatodik hely sem elérhetetlen, hárommal jó esetben meglehet a hetedik pozíció, kettővel biztos a nyolcadik. Ennél kevesebb győzelemmel is be lehet jutni a nyolcba, ehhez viszont Madisonék sikertelensége kellene. Ennyit a számolgatásról, a többi úgyis a pályán dől el. Először pénteken 18 órától Debrecenbe az Oláh Gábor utcai csarnokba várják a vasi megyeszékhely csapatát.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!