Otthon botlott a Falco

Két 0:13-as, egy 0:10-es széria. Az összesen mínusz 36. A különbség végül nem lett ennyi, a Dombóvár "csak" 109:91-re nyert a Sugár úton.

Borszéki és Sallay továbbra sincs, s nyílt titok, hogy játékos-fizetés sem nagyon. Legalábbis az utóbbi hónapokban. Persze a bajnokság erre nincs, nem is kell, hogy tekintettel legyen, szombaton például a Dombóvár vendégeskedett a Falcónál. Mit vendégeskedett? Egyenesen otthon érezte magát, kiváltképp a 13:0-s tolnai nyitány alapján gondolhatnánk ezt. A szombathelyi nevelésű Csaplár-Nagy Arnold maga is meglepődött tripláján, Halimics tíz méterről szórta a hármasokat, Spivey pedig számolatlanul osztogatta a gólpasszokat. Egy negyed alatt hat triplát kapott, egyet sem dobott a sárga-fekete alakulat, ebből már sejthető volt, hogy nem lesz sétagalopp a folytatás. Nem is lett, mert bár védekezésben beleerősítettek Kálmánék, szünetig a vezetést nem sikerült átvenniük.

Hanem a második játékrész elején Brian Heinle villant, négyesével már 45:43 volt ide. Ekkor Spivey szedte össze magát - az amerikai irányító remekül játszott addig, éppen csak a pontjai hiányoztak - , zsinórban szórt hetet, s mivel Halimics is csatlakozott hozzá, újabb 13:0-s szériát produkálva 58:45-re lépett el a Dinnyés-csapat. Újabb időkérés, újabb felzárkózási offenzíva, ám a szombathelyiek ezúttal nem jártak sikerrel. A negyedik negyed még csak 61:67-ről indult, ám a Dombóvár újra megrázta magát. Pillanatok alatt 61:77, nem sokkal később 66:87. A vége kiütéses Dombóvár-győzelem. Hogy az Albacomp legyőzése után két héttel hogyan lehet így kikapni, az egyszerűen érthetetlen. Vagyis inkább az okok sokrétűek, s nem csak szakmai eredetűek.

Falco KC Szombathely-Dombóvár 91:109 (16:28, 25:15, 20:24, 30:42). - Szombathely, 700 néző, vezette: Szabó Gy., Török.
Falco: KÁLMÁN 24/6, Alexe 15, Pankár 14/12, HEINLE 23/3, Grant 10. Csere: Dénes 2, Gráczer 3/3. Edző: Zsoldos András.
Dombóvár: SPIVEY 28/9, Mészáros R. 4, HALIMICS 33/24, SZMILJANICS 10, CSAPLÁR-NAGY A. 17/3. Csere: Balogh L. -, Vavra  A. _, BÓDI 17/9. Edző: Dinnyés Attila.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 0:13, 8. perc: 10:24, 17. perc: 25:37, 21. perc: 45:43, 24. perc: 45:58, 34. perc: 66:87, 37. perc: 80:99.
Kipontozódott: Szmiljanics a 31., Alexe a 34., Dénes a 37. percben.

Zsoldos András: - Az első öt percben jó ritmust adtunk a Dombóvárnak, aki köszönte, élt vele, s végig brilliánsan játszva vert meg bennünket.
Dinnyés Attila: - Mindkét félidőt nagyszerűen kezdtük, s ezúttal a kritikus szituációkat is higgadtan, fegyelmezetten, okosan játszva reagáltuk le.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!