FALCO KC-Marso-Vagép NYKK 109-79 (26-21, 20-28, 35-13, 28-17
Szombathely, 2800 néző, v.: Bodnár, Király, Gyorffy
FALCO KC: Kálmán 23/3, Váradi K. 11/6, Doyne 29/6, Kazlauskas 19/6,
Aliakszejev 8. Csere: Draughan 15/3, Feigl 2, Borszéki, Will 2, Csiszár, Horváth D.,
Papp B..
Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics
NYKK: Savic 10, Buchanan 6, Mouton 7/3, Sitku 18/6, Helbich 20/3.
Csere: Trepák 8, Siska 3/3, Krasznai 2, Nagy K. 3/3, Farkas A. 2.
Vezetőedző: Déri Csaba
Kipontozódott: Feigl (37. perc).
20 percig tartották magukat a vendégek, sőt a nagyszünetben 3 ponttal vezettek is.
Vendég kosárral indult a mérkőzés, Helbich talált be először a gyűrűbe. 6-6 után jött a mérkőzés első triplája, Váradi Kornél volt a szerzője. A vendégek részéről Buchanan szerzett kosarat, de erre dupla válasz érkezett szombathelyi részről, ekkor úgy tűnt, sikerül nagyobb előnyt kiharcolniuk Kálmánéknak. Kazlauskas feledtetve előző két mérkőzésen nyújtott produkcióját, bevágott egy hármast, majd zsákolt egy hatalmasat.
A különbség 11 pontra nőtt, Déri Csaba azonnal jelezte is a zsűriasztalnak, hogy időkérés következik. Ez hozott is némi változást a jéték menetében, mert a nagy kedvvel játszó Helbich mellé felzárkóztak a társak is, Sitku és Mouton is betalált, 5 pontra csökkent a szombathelyi előny, amelyet Szrecsko sem nézhetett tovább tétlenül, ő is időt kért. A hátralévő egy percben csak az eredmény változott, maradt az 5 pontos Falco előny. A kezdő csapatban a torkával betegeskedő Draughan még nem kapott helyet, de a második negyed elején már őt is bevetette a szombathelyi mester, aki ezt később kiváló játékkal hálálta is meg. Sitku megszerezte az első nyíregyházi triplát, ismét felzárkóztak a vendégek. Hiába dobott egymás után 4 pontot Doyne és kapott tapsot hatalmas zsákolásáért, ahelyett, hogy meglépett volna a Falco, sorozatos hibák következtek.
Pedig ott volt a lehetőség, hiszen Váradi ismét eredményes volt távolról, ráadásul vele szemben sportszerűtlen hibát követett el a játékvezető szerint Mouton, így a pontos büntetők után a félpályáról jöhetett a szombathelyi csapat. A vendégek azonban könnyű labdákhoz jutottak, amelyekből pontok is születtek, így Buchanan kosarával a nagyszünet előtt egy perccel ismét egál lett az állás. Ráadásul Sitkut üresen hagyták a sarokban, aki ezt egy triplával "hálálta" meg, ami azt jelentette, hogy 3 pontos vendégelőnnyel zárult az első félidő.
A második félidőben beindult az úthenger, amely nem csak a Nyíregyházát simította ki, hanem Szrecsko Szekulovics homlokáról is eltűntette a redőket.
Doyne kezdte meg a pontgyártást, de erre még jött válasz a másik oldalról. Kazlauskas triplájával azonban már ismét egyenlő, 51-51 lett az állás, amely után Doyne is bemutatott egymás után kettőt is ebből a műfajból, 6 ponttal elhúzott a Falco. A vendégek mestere ekkor még úgy gondolta, hogy egy időkéréssel tud még változtatni a mérkőzés menetén. Droughan is bevágott egy távolit, ismét 12 pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző tábla.
Hiába dobhattak rengeteg büntetőt Savicék, közelebb nem nagyon tudtak kerülni, mivel Kálmán László betöréseivel szemben nem volt ellenszerük és a Falco sérüléséből felépült kapitánya kezéből rendszerint a gyűrűben landolt a labda. A dudaszó előtt még zsákolt egy hatalmasat Doyne, a 19 pontos különbség azt jelentette, innen már nincs fordítási lehetősége a Nyíregyházának.
A negyedik negyed elején ebből ugyan néhány pontot sikerült időlegesen lefaragniuk a vendégeknek, de mivel Kálmán is bemutatott egy triplát, sőt Draughan megszerezte a közönség ovációja mellett csapata századik pontját, a vendégek mestere úgy döntött, jöhet a cseresor. Egy rövid ideig ugyan még maradtak a szombathelyi kezdők a pályán, de aztán jöhettek innen is a kispadosok, így ők is élvezhették az állva tapsoló közönség háláját a második félidő parádés játékáért. 109-79-re nyert a Falco, jó bemelegítés volt a vasárnapi, Körmend elleni rangadó előtt.
Szrecsko Szekulovics: Az első félidőben sem a támadó, sem a védekező játékunk nem volt megfelelő. . A nagyszünet után viszont hamar eldöntöttük a mérkőzést és végül simán nyertünk.
Déri Csaba: A második félidő elején elkövetett hibáink és a szombathelyi triplazuhatag megpecsételte a sorsunkat, utána már az Albacomp elleni mérkőzésre pihentettem a játékosaim.