Az ellenfél most is feladta? Kecskemétre látogat a Falco

Szrecsko azt mondja, nem veszik félvállról a találkozót, hiszen az Univer az életéért küzd szombaton.

A csapatkapitány Kálmán László visszatérése továbbra is kérdéses, hiszen felépült combsérüléséből, de Pécsen összeszedett egy vírust, ami ágyba döntötte. Az irányító kedd óta nem edzett.
A 15 óra 15 perckor kezdődik a találkozó a Magyar Televízió 1-es csatornája élőben közvetíti.

Nem veszik félvállról a találkozót
Szrecsko Szekulovics szerint rapszodikusan szerepel idén az Univer, ennek ellenére nem számít könnyű meccsre, hiszen a hazaiak az életükért küzdenek.
– Csak a győzelem elfogadható szombaton. Bár a kecskemétiek eléggé felemásan szerepelnek, nem vesszük félvállról őket. Ráadásul az életükért küzdenek, biztos nem adják fel, amíg van esélyük a nyolcba kerülni. Sajnos Kálmán Laci belázasodott, kedd óta nem edzett, egyelőre nem tudom, hogy számíthatok-e a játékára. - mondta Szrecsko Szekulovics.

Szimpatikus csapat az Univer
Mikalaj Alekszejev a szezonban először játszik az Univer ellen, hiszen decemberben vakbélműtétje miatt kénytelen volt kihagyni a szombathelyi találkozót.

– Minden meccsünket meg akarjuk nyerni. Nem érdekel kivel játszunk, a lényeg ugyanaz: győzelemre törni! Tudom, hogy ország-világ láthat minket a közvetítés miatt, de nem hinném, hogy ettől megijednénk, ugyanúgy fogunk játszani, ahogy tettük azt eddig is. Szimpatikus csapat az Univer, többre tartom őket, mint ahol most állnak a tabellán. A brazil légiósuk kimondottan ügyes kosaras, ezen kívül Blair az egyik legjobb dobó a ligában. Ne feledkezzünk meg Szabó Zsoltiról sem, akin fiatal kora ellenére már itt Szombathelyen is látszott, hogy van esze a játékhoz. El kell keserítenem azonban a kecskemétieket, hiszen ugyanaz a sors vár rájuk is, mint a többi csapatra. Tehát kikapnak. - mondta nevetve Mikalaj Alekszejev.

Zsoldos András: nem sok esélyünk van
A Falcoval Magyar Kupa és bajnoki harmadik helyezést is elért tréner szerint pokoli nehéz csata vár csapatára szombaton. Zsoldos szerint a mezőny legerősebb csapata érkezik hozzájuk. Ráadásul nem könnyíti helyzetüket, hogy kérdéses legjobbjuk, Antonio Jefferson és Szabó Zsolt játéka is. A brazil légiósuk a hétközi Paks elleni mérkőzésen sérült meg, az ex-Falcos Szabó Zsolt pedig meghúzódott.

– Nagyon jó csapatnak tartom a Falcot, csak a csodában bízhatunk. Toronymagasan vezetik a tabellát, láttuk, hogy mire képesek. Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei. A két amerikai légiósuk nagyon gyors, tehát indításban és egy-egy elleni játékban is parádésak. Alekszejev a palánk alatt verhetetlen, Kazlauskas a triplakirály, Váradi Kornél remek formában játszik, Kálmán pedig minél idősebb, annál tapasztaltabb. Úgy érzem csak akkor lehet esélyünk, ha igazi csapatként működünk. De akkor aztán tényleg mindennek passzolnia kell. - mondta Zsoldos András.

Ősszel százat szórtak Váradiék
A Kecskemét eggyel kevesebb meccset játszott a bajnokságban, mint a Falco. Az elmúlt tizenkilenc fordulóban kilencszer győztek és tízszer kikaptak, ezzel a kilencedikek a tabellán.
A két csapat őszi találkozóján 100-81-re a Falco nyert. Akkor hárman is extrát nyújtottak a sárga-feketéktől, hiszen Ciric 30, Doyne és Kálmán pedig 22 pontot dobott.
Szrecsko Szekulovics együttesének a Pécs elleni Magyar Kupa vereségével megszakadt ugyan a január 12-e óta, 9 meccse tartó veretlenségi sorozata, ennek ellenére a csapat bejutott a legjobb négybe. Nem úgy az Univer, szerdán ugyanis a Paks ellen 155-132-es összesítéssel, kettős vereséggel elbúcsúztak a sorozattól.

Szombaton reggel 9 órakor ezúttal is indul egy 20 fős szurkolói busz a Sugár úti kis csarnok elől. Információink szerint egyébként körülbelül hatvanan kísérik el a csapatot Kecskemétre.

A találkozón Cziffra Csaba, Pálla Zoltán és Frányó Péter lesznek a játékvezetők.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!