Fejet hajtott a ZTE

Mármint a Falco KC előtt. Gyenge kezdés, parádés második félidő, a vége 91:80 ide.

Pontszegény kezdést produkáltak a csapatok, eleinte alig esett kosár. Előbb a ZTE kapta el a ritmust, 12:8-ra mentek Cseranicsék, egész addig, amíg a sárga-feketék egy nagyszerű sorozattal (9:0), meg nem fordították az állást. A második tíz percben Bencze és McClendon révén az egerszegiek diktálták a tempót, nem véletlen tehát, hogy a második játékrészt ők kezdhették 43:40-es előnyről.

A Falco KC Szombathely számára egyetlen lehetőség maradt: harcolni, küzdeni, no és az első félideinél eredményesebben kosarazni. Bár eleinte inkább egymással, mintsem a játékkal törődtek a felek - gyűltek is a személyi hibák tisztességgel - végül ismét a kosárlabdáé lett a főszerep. Brian Heinle emberelte meg magát, s mivel az utolsó felvonásban Alexe és Kálmán révén megfelelő társakra akadt, a folyamatosan reklamáló zalaiak (Lazics edzőt kiküldték a teremből a bírók) futhattak az eredmény után. Hiába tették, győzött a szombathelyi csapat, ezzel továbbra is versenyben van a nyolc közé jutásért.

Falco KC Szombathely-ZTE KK 91:80 (26:20, 14:23, 24:17, 27:20). -
Szombathely, 800 néző, NB I-es kosárlabda-mérkőzés, vezette: Váradi, Katona.
Falco: KÁLMÁN 21/9, ALEXE 12/3, Pankár 7, HEINLE 28/9, Grant 10. Csere: DÉNES 7/3, Gráczer -, Borszéki 6. Edző: Zsoldos András.
ZTE: NISAVICS 27/9, Bencze 6/6, KÁMÁN 19/9, MCCLENDON 18, Cseranics 10. Csere: Gáspár -, Szájer -. Edző: Nikola Lazics.Az eredmény alakulása: 3. perc: 6:7, 7. perc: 15:12, 18. perc: 38:35, 24. perc: 52:52, 28. perc: 57:57, 33. perc: 72:62, 37. perc:82:72.Kipontozódott: Grant a 39. percben.



Zsoldos András: - A második félidőben azt nyújtottuk, amit tudunk. Türelmesen támadtunk, keményen védekeztünk. Győzelmünk csapatmunka eredménye, ugyanúgy kivette belőle a részét, aki szürkébben ügyködött, mint aki csillogott. Egy jó ZTE-t sikerült legyőznünk, hasonló játékkal szombaton Sopronban sem vagyunk esélytelenek.
Nikola Lazics: - Ez a játékvezetői felfogás nem viszi előbbre a magyar kosárlabdát. A második félidőben egyébként nagyon jól játszott a Falco. Gratulálok győzelmükhöz.

A forduló további eredményei: Körmend-Dombóvár 97:96 (hosszabbítás után), Atomerőmű-Debrecen 62:64, Szolnok-Sopron 102:63, Kaposvár-Szeged 89:82, Albacomp-Kecskemét 74.64.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!