- Leginkább az tetszik Greg Grantben, hogy intelligens, sokoldalú kosaras, akinek nem kell mindent külön elmagyarázni. Kint és bent is tud játszani, ráadásul nagyon jól passzol. Hiányérzetem főként a védekezésével kapcsolatban van, amit például Heinlével együtt ebben a tekintetben az Oberwart ellen produkáltak, az egyenlő volt a nullával. Összességében a benyomásaim inkább kedvezőek vele kapcsolatban, úgyhogy a magam részéről szorgalmazom szerződtetését - érvelt Grant-ügyben pro és kontra Zsoldos András, aki az általa is említett hétközi edzőmeccsen - amelyen Kálmán Laci kézsérülés, Antonio Alexe pedig hivatalos ügyeinek intézése miatt nem vett részt - tanítványai támadójátékával maradéktalanul, védekezésével viszont egyáltalán nem lehetett elégedett.
A találkozót hosszabbítás után 118:116-ra a sárga-feketék nyerték, Zsoldos mester külön is kiemelte Pankár Tibor kiváló teljesítményét. A meccsről annyit, hogy négy századmásodperccel a vége előtt még a vendégek vezettek 105:101-re amikor Gráczert triplakísérlet közben faultolták. A bedobó két büntetőt értékesített, a harmadik lepattanóját megszerezve pedig Pankár egalizált. A ráadásban pedig egy árnyalattal jobb volt a házigazda.
Hír még a csapatról, hogy Kálmán László és Pankár Tibor ismét meghívót kapott a Fehéroroszország és Észtország elleni Eb-középdöntő-mérkőzésekre készülő válogatott keretbe. A fiúknak péntekre kell odaérniük Debrecenbe, a szerdai selejtező (18.00, Sport1) helyszínére. Antonio Alexe viszont nem megy a román válogatottba, a hátvéd megegyezett szövetsége vezérkarával, hogy kihagyja a Dánia és Izrael elleni összecsapásokat.
Falco: Gráczer 11/6, Dénes 16/3, Pankár 25/6, Heinle 24/6, Grant 26/3. Csere: Henrik 10/6, Borszéki -, Sallay 6, Kiss Z. - Edző: Zsoldos András.
A Felsőőr legjobb dobói: Johnson 41/6, Myers 32/12.