A találkozót hétfőn este hat órától a Nyugat Rádió élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Nem becsüljük le az ellenfelet
Szrecsko Szekulovics biztos benne, hogy játékosai nem becsülik le az
ellenfelet és ugyanúgy készülnek erre a meccsre is, mint a többire. A tréner győzelmet
vár a találkozón.
Érzem játékosaimon, hogy picit elfáradtak. De ez nem is csoda, hiszen rengeteg mérkőzést játszottunk mostanában. Az a lényeg, hogy egy ilyen sorozat után is veretlenek maradtunk, remek hangulatban utazhatunk tehát Budapestre. Ez egy kötelező győzelem és éppen ezért tartogathat meglepetéseket a találkozó, de nincs mese, nyernünk kell. Profi csapat vagyunk, ezért cseppet sem becsüljük le ellenfelünket, ráadásul a MAFC hazai pályán veszélyes, sok csapatot megtréfáltak már. Végig koncentrálni kell, és akkor nyerünk. mondta a falcokc.hu-nak Szrecsko Szekulovics.
Semmi különös, csak a szokásos
Arnas Kazlauskas is biztos a Falco győzelmében. Azt mondja, a komoly gondokkal
küzdő MAFC ellen nem lehet probléma.
Hogy mire számítok hétfőn? Semmi különösre, csak a szokásos. mondta nevetve Arnas Kazlauskas. Győzni megyünk Pestre, tesszük a dolgunkat, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Jó formában vagyunk, remek a hangulat az öltözőben, nem tudom elképzelni, hogy ne mi nyerjünk. Ráadásul most hogy Draughan hozzánk igazolt, elvesztették legjobb játékosukat is. Bajnokok akarunk lenni, ahhoz pedig hoznunk kell minden meccset!
Csodának kell történni, hogy kikapjon a Falco
A Falco ellen lehetetlen felkészülni. Állítja a MAFC mestere, akinek egyre
kevesebb a játékosa maradt, lassan minden meghatározó kosarasa elhagyta a MAFC-ot.
Tisztában vagyok vele, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. Az egész mezőnyből kiemelkedik a Falco. Minden poszton nagyon jó kosarasaik vannak. Árulja el, hogy lehet egy olyan csapat ellen készülni, amelyikben öt klasszis alkotja a kezdőt és a kispadon is remek játékosaik vannak. A kezdő ötösük a legerősebb az egész bajnokságban. Bárki képes 20-30 pontot dobni. Ennek ellenére megpróbálunk mindent kihozni magunkból, de extra teljesítményre van szükségünk ahhoz, hogy nyerjünk. Mondhatom azt is, hogy csoda kellene. Így én már azzal is elégedett lennék, ha egy tisztességes eredményt érünk el. mondta honlapunknak Dinnyés Attila, a MAFC edzője.
Legutóbb Alekszejev remekelt
A szombathelyi csapat különösen jó formába van, a dombóvári vereség óta 5 győzelem
és egy döntetlen a csapat mérlege. A MAFC legutóbb Székesfehérváron kapott ki
101-75-re. A tabellát toronymagasan vezetik a sárga-feketék, míg az újonc csak a 12.
A találkozón egyébként a Papp Péter, Török Róbert, Frányó Péter hármas fújja majd a sípot.