Magyar Kupa: nyolc között a Falco KC

A Falco jóvátette a nyolc pontos hazai botlást, 194:191-es kosáraránnyal legyőzte a Sole-Szedeákot.

Az első tíz percben 17 pontig jutó Brian Heinle vezetésével már a nyolcadik percben (23:31) ledolgozta a hazai pályán összeszedett nyolc pontos hátrányát a Falco. Az első játékrészben egyébiránt végig azonos koreográfiát követtek a csapatok: a szombathelyiek rendre vezettek hat-nyolc egységgel, de a jól büntetőző Vilcinskas, valamint Rawlins által a Tisza-partiak makacsul tapadtak a vendégekhez. A szünetben mindenesetre 43:51-et mutatott az eredményjelző, ami annyit jelentett: összességében egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni.
Fordulás után három percig senki sem talált a gyűrűbe, majd Deák közreműködésével a Szedeák 15:4-es rohamot vezényelt, s a 26. percre (58:55) át is vette a vezetést. A negyedik negyed roppant izgalmasan alakult. Csavart egyet az események menetén az FKC, újra vezetett, mi több: négy perccel a vége előtt megint eldöntetlen (75:83) volt az állás. Nyilas duplájánál Alexe faultolt, s bár a bírók plusz egy dobást ítéltek a szegedi játékos javára, ő megütötte a román légióst, amiért kiállítással bűnhődött. 75:85-nél Kecskés elhibázta a büntetőt, Alexe viszont zsinórban négy személyit is értékesített. 75:89-nél már biztos továbbjutónak látszott a sárga-fekete alakulat, Vilcinskas azonban visszahozhatta volna a Földi-csapat reményeit, ám pár másodperccel a vége előtt 85:94-nél a litván center is büntetőt rontott, a megszerzett lepattanót pedig Dénes kapta, aki egy hatalmas zsákolással bebiztosította a tavalyi Magyar Kupa-bronzérmes nyolc közé kerülését.

A Falco KC Szombathely 194:191-re nyerte a Sole-Szedeák ellni kétmeccses párharcot.

Sole-Szedeák-Falco KC Szombathely 85:96 (25:32, 18:19, 26:17, 16:28). - Szeged, 1000 néző, Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágó, vezette: Harsányi, Ádám.
Szeged: Mulics 13, RAWLINS 18, DEÁK 16/9, Nyilas 13/3, VILCINSKAS 22. Csere: Pávlicz -, Kiss -, Kecskés 3/3, Molnár -, Drahos -. Edző: Földi Sándor.
Falco: KÁLMÁN 22/3, ALEXE 22/6, Pankár -, HEINLE 31/9, Grant 8. Csere: Borszéki 5, DÉNES 4, Gráczer 2, Sallay 2. Edző: Zsoldos András.
Az eredmény alakulása: 3. perc: 4:8, 7. perc: 17:17, 14. perc: 35:41, 18. perc: 41:44, 25. perc: 51:55, 33. perc: 73:76, 37. perc: 75:85.
Kipontozódott: Borszéki a 26., Grant és Rawlins a 38. percben.
Kiállítva: Nyilas a 37. percben.

Földi Sándor: - Gyengén játszottunk, főként védekezésben voltunk rosszak. A továbbjutást a jogos kiállítás döntötte el.
Zsoldos András: - A csapat fegyelmezetten együtt és egymásért játszott. Bebizonyítottuk, hogy Szegeden is képesek vagyunk nyerni. Igazoltuk, hogy a győzelem kitűzése nem nagyképűség, hanem az egyetlen lehetséges cél.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!