Ahogyan azt az utóbbi hetekben megszokhattuk a Kálmán-Alexe duó nélkül lépett pályára az FKC Szombathely legutóbbi, Soproni Ászok elleni edzőmérkőzésén. Kálmánék már megérkeztek a válogatottól, ám a szakvezetés hétvégére jobbnak látta pihentetni a két kulcsembert.. A sárga-feketéktől hiányzott továbbá a még mindig combizom-húzódással bajlódó Gerald Eaker. A találkozóról annyit érdemes tudni, hogy az FKC az első negyedben még vezetett, szünetben viszont már a bosnyák irányítót, Nikolicsot próbálgató SÁKC-nél volt az előny. (Érdekesség, hogy Nikolics a Borac Nektar gárdájából érkezett, onnan, ahol jelenleg Niksa Tarle játszik). A meccs a harmadik negyedben dőlt el, főként a megállíthatatlan, 45 pontig jutó (ebből 42-t az első három negyedben) Brian Heinle vezérletével.
A Falco KC legközelebb kedden lép pályára, 18 órakor a Dombóvár vendégszerepel a Sugár úti sportcsarnokban. A listavezető Debrecen elleni pénteki rangadó főpróbájának tekinthető összecsapáson Zsoldos András már számíthat Kálmánra, Alexére és Eakerre.
S ha már a Debrecen: a tizedik fordulóból előrehozott mérkőzésen a hajdúságiak Szegedre látogattak, s győztesen tértek haza a Tisza-parti városból. A 87:86-os debreceni sikerrel zárult derbin a győztes kosarat öt másodperccel a vége előtt dobta a 34 pontig jutó amerikai Patrick Lee.
Falco KC Szombathely_Soproni Ászok KC 104:90 (24:16, 21:29, 40:24, 19:21). Szombathely, vezette: Forrai, Tóth.
Falco KC: Gráczer 16/3, Pankár 8/6, Dénes 15/6, Borszéki 4, Heinle 45/9. Csere: Sallay 10, Henrik 3/3, Horváth B. 3, Kiss Z. - , Herczeg -. Edző: Zsoldos András.
A Sopron legjobb pontszerzői: Walke és Parker 18-18, Nikolics 17/12, Stan 14, Glisovics 10.