Kálmán Laci legjei

Kálmán Laci, a FKC 30 esztendős irányítója, statisztikai mutatóival a legjobb gólpasszadó Európában.

A magyar-francia válogatott találkozó előtt engedtessék meg nekünk, hogy büszkélkedjünk egy kicsit. Nem mással, mint Kálmán Laci statisztikai mutatóival, tudniillik, az FKC 30 esztendős irányítója, a legjobb gólpasszadó Európában.

A 2003-as svédországi kontinensviadalra kvalifikáló Eb-középdöntő sorozat statisztikáit böngészve a FIBA honlapján érdekes adatokra bukkantunk. A nemzetközi szövetség internetes portálja pontos adatokkal szolgál a különböző kategóriák legjobbjairól.

Nem kis örömünkre a Falco KC Szombathely csapatkapitánya, Kálmán László, aki Varga Mátyás nemzeti együttesének is alapembere, több műfajban is maradandót alkotott. A FIBA nem tesz különbséget csoportok között, ezért még értékesebb, hogy az Eb-középdöntő csoportmérkőzések első köre után (ez öt találkozót jelent) Kálmán Laci a legjobb gólpasszadó. 110 játékperc alatt _ ezt három meccsen hozta össze, kettőt ugyanis sérülés miatt ki kellett hagynia _ 25 asszisztot osztott ki, ami meccsenkénti 8.33-as átlagot jelent. Ezzel a legjobb szerte a kontinensen, a mögötte következő lett Miglinieks csak 8.20-as mutatóval büszkélkedhet. A kétpontos dobások hatékonyságában is jó helyet foglal el, 15/24-gyel, azaz 62.50 százalékkal tizedik az összesített rangsorban. Pontátlaga sem lebecsülendő, 19.7, ám ezzel nincs az első tízben.

A másik falcos, Pankár Tibor eddig kevesebb szerepet kapott, igaz, mikor Varga Mátyás pályára küldte, maximálisan rászolgált a bizalomra. Egy meccsen lépett pályára, tizenkét perc erejéig, s nem hibázott dobást. Egy duplát, egy hármast és két jó büntetőt süllyesztett el a gyűrűben.

A gallok ellen szerdán 18 órától a Sugár úti sportcsarnokban (Sport 1) nagy feladat vár a magyarokra, kívánjuk, hogy a mieink győzzék le a csoport éllovasát, s amennyiben az FKC játékosai szerepet kapnak, tartsák meg ragyogó mutatóikat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!