- Most is sikercsapat formálódik Szombathelyen. Van hasonlóság a két szituáció között?
- Nincs értelme az összehasonlításnak. Egyébként azt gyanítom, hogy ez a Falco erősebb csapat, mint mi voltunk annak idején. Eddigi produkciója alapján bizton állítom, hogy Szombathelyen van most a bajnokság legjobb csapata. Elég csak a táblázatra nézni.
- A jelenlegi Falcoból Ön több játékossal is játszott egy csapatban. Tartja valakivel a kapcsolatot ?
- Nem nagyon, és ezt egy kicsit sajnálom is. De amikor találkozunk, mindig szakítunk időt arra, hogy egy kicsit beszélgessünk. Kálmán Lászlóról egyébként még mindig azt gondolom, hogy Ő a legjobb magyar játékos. Persze lehet, hogy egy kicsit szubjektív vagyok, de hát érthető, ha az ember elfogult a barátjával. Sokszor szokták tőlem kérdezni, hogy elfogadnám-e csapatomba. Erre egy szavas válaszom van: mindig.
- Jelenlegi csapatában a Dombóvárban is vannak jó játékosok.
- Azt gondolom, hogy az idén a Dombovár egy hosszú út elején jár csak. Olyan közösség alakult, amelyből többen képesek nagyon jó egyéni produkciót nyújtani. De jó mentalitású játékosaim vannak, akik tudják, hogy igazi sikert csak csapatként érhetünk el. Azt gondolom, hogy külső posztokon egy kicsit erősebbek vagyunk. De azt gondolom, hogy a palánk alatt sem kell szégyenkeznünk.
- Állandó kérdés Magyarországon a légiósok helyzete. Érdekelne a véleménye.
- Én azt gondolom, hogy mind a Dombóvár, mind a Falco menetelésében ugyanannyi szerepe van a légiósoknak, mint bárki másnak. Én jó kosárlabdázókat és rossz kosárlabdázókat ismerek. Az teljesen mindegy, hogy valaki külföldi vagy magyar. A Dombóvárban is vannak légiósok. Érdekes, hogy miként is kerültek hozzánk. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy közülük csak kettőt választottunk ki tudatosan. Wileyt és Sanderst.
- Érdekes lehet a hétvégi találkozón a két edző párharca is. Mester és tanítványa...
- Így van, játékosként dolgoztam együtt Szrecsko Szekulovicsal. Normális, jó viszonyban vagyunk. Játékos-edző kapcsolatból mára kollégák lettünk. Nagy izgalommal várom a hétvégi Falco elleni találkozót, nem mondanám, hogy ég bennem a bizonyítási vágy, hiszen én elsősorban mindig arra koncentrálok, hogy a saját munkámat jól végezzem, de érdekes lesz az biztos.
- Mire számít hétvégén?
- Arra, hogy játszunk egy jó meccset. Nagyon akarunk nyerni, de ennek a meccsnek nem mi vagyunk az esélyese. Hogy mi fog dönteni, azt nehezen tudom most még megmondani. Nincs sérültünk, teljes a keretünk és ezt jó jelnek veszem a szombati rangadó előtt.
A találkozót a Nyugat Rádió élő egyenes adásban, megszakítás nélkül közvetíti.