Zsoldos András nem túl vidám, ezen azonban a legcsekélyebb csodálkoznivaló sincsen. Elvégre pénteken a Sugár úton még a legjobb idegzetű drukkerek is skizofrén állapotba kerültek, hát még az FKC edzője.
- Elismerem, a kérdés blőd, de mégis: gondolta volna úgy a harmadik negyed táján, hogy ebből még vereség is lehet? Egyébként edzői pályafutásáról őriz hasonló emlékeket, kapott már ki csapatával húszpontos előnyről?
- Még a Fradi női csapatának voltam az edzője, amikor egyszer Magyar Kupa meccsen Szolnokon szerepeltünk. Támadásban elkaptuk a fonalat, védekezésünk viszont nem volt valami jó. Vezettünk tizen valahány ponttal, de eladtunk néhány labdát, Orbán Móni dobott vagy három triplát, s mire felocsúdtunk fordítottak, a találkozó pedig véget ért.
Egyébként pénteken az első három negyedben mutatottakkal sem voltam valami elégedett, hiszen nem védekeztünk jól, azt azonban nem hittem volna, hogy ez lesz a vége. Máshogy fogalmazva úgy is mondhatnám: egészen elképesztőt produkáltunk, amihez foghatót még életemben nem láttam. Mint egy rossz álom. Próbáltam ellene tenni, de nem sikerült megakadályoznom, hogy fordítson az Univer.
- Megkerülhetetlen kérdés, a légiósok. Kivel mennyire elégedett?
- Heinlének hetek óta mondogatom, hogy a védekezésre jobban figyeljen, ehhez képest a Kecsemét ellen már a harmadik percben le kellett cserélnem fegyelmezetlensége miatt. Alexével az a baj, hogy a végére megint elvesztette a kontrollt a csapat és önmaga felett is. Eaker bár középtávolról is jól dob, egyszerűen nem kap labdát a többiektől.
- Ennek sejti az okát?
- Ha hiszi, ha nem, egész álló héten azt gyakoroltuk, hogy a támadás mely fázisaiban hogyan kell őt megjátszaniuk a társaknak. Edzésen többé-kevésbé meg is valósították a fiúk, amit kértem, a meccsen ebből mégsem láttam semmit viszont.
- Egy biztos, el kell mozdulni a holtpontról. Ezzel az állománnyal, vagy másokkal?
- Rengeteg munkát fektettünk eddig a csapatba. Hiszem, hogy ennek előbb-utóbb meg lesz az eredménye. Tisztelem az ellenfeleket, de az is igaz, hogy nincs nehéz dolguk, mert rendre magunkat verjük meg, tálcán kínáljuk a lehetőséget. A kosárlabda csapatjáték, együtt kell kimásznunk a gödörből.
További eredmények:
Szeged_Szolnok 70:87 (Pór Péterrel nyertek Pavlovicsék, ám hétfőn szlovén edzőt és egy új amerikai centert is igazolt a Szolnok).
Atomerőmű_Sopron 100:55 (a paksiaknál Fodor és Davis sem játszott).
Kaposvár_Dombóvár 120:75 (Dzunics bombaformában, a honosított hátvéd ismét 30 pont felett dobott).
Körmend_ZTE 69:86 (végig vezetve nyertek a zalaiak, akik az első négy fordulóban a tavalyi első négy helyezettet verték)
Albacomp_Debrecen 79:70 (Lapov okozta a hajdúságiak vesztét).
A bajnokág állása
1. Albacomp 4 4 0 338-292 1,000
2. ZTE KK 4 4 0 311-277 1,000
3. Kaposvári Klíma-Vill 4 3 1 401-329 0,875
4. MOL Szolnok 4 3 1 305-273 0,875
5. Debreceni Vadkakasok 4 3 1 319-310 0,875
6. Atomerőmű SE 4 2 2 360-298 0,750
7. Marc-Körmend 4 2 2 320-330 0,750
8. Falco KC-Szombathely 4 1 3 364-370 0,625
9. Univer KSE 4 1 3 333-374 0,625
10. Sole-Szedeák 4 1 3 313-362 0,625
11. Soproni Ászok 4 0 4 306-368 0,500
12. Dombóvári VMSE 4 0 4 310-397 0,500
Vonatkozó cikkünk:
Ilyen nincs, és mégis van