Mindkét gárda vereséggel kezdte a bajnokságot, csapatunk Zalaegerszegen kapott ki öt ponttal, az Ászok otthon maradt alul hat ponttal a Szolnok ellen. Ami közös a két csapatban, hogy a nyitófordulóban húsz perc elteltével még Zsoldos András és Kmézic Zoran fiai is vezettek.
- Ahhoz, hogy győzni tudjunk, védekezésben mindenképpen meg kell ismételnünk az az Egerszegen az első félidőben mutatottakat _ villantotta fel a várható sikerhez szükséges recept egyik adalékanyagát Zsoldos András vezetőedző, aki a következőképpen folytatta.
- Pénteken este a múlt hetinél nagyobb fegyelemre lesz szükség, és pontosabb játékot kérek majd a fiúktól felállt védelemmel szemben is. Gerald Eakert is többet kell foglalkoztatniuk a mezőnyembereknek - tette hozzá.
Zsoldos mester azt várja továbbá, hogy a kontratámadásokat gyorsabban fejezze be együttese, s az is üdvözítő volna, ha nem csak három játékos hozakodna elő értékelhető dobóteljesítménnyel. Ha a teher jobban megoszlik a játékosok között, az csak a köz hasznára válhat.
A Falco KC Szombathelynél a hét közben kisebb problémát okozott, hogy az új center Gerald Eaker két napig nem edzett apróbb bokasérülés miatt. Mindazonáltal az amerikai vállalja a játékot, s reményeink szerint több pontot és több lepattanót szerez majd, mint hat napja. Az akkori produkciót (négyig jutott mindkét műfajban) aligha lesz nehéz felülmúlni.
Az újonc Soproni Ászokról annyit föltétlenül érdemes megemlíteni, hogy tulajdonképpen három hónapja együtt készülnek, ebből következően egységes, szervezett társaságot alkotnak. Jók a mezőnyembereik, az irányító Glisovic és Csirke Ferenc, a bedobó Walke Károly valamint a hátvéd amerikai Derryl Parker. Centerben sem állnak rosszul, Milorad Kovacevic például nagyon jól játszott az első fordulóban. Zsoldos András szerint fiataljaik (Horváth Á., Bogdán, Körtélyesi) is dinamikusak, képzettek s várhatóan nem adják majd olcsón a bőrüket.
Kmézic Zoran rengeteg figurát tanított embereivel, a Sopron erőssége a fegyelmezett, kontrollált játék. A Falco trénere úgy véli, némi kreativitással, váratlan húzásokkal kibillenthetők ritmusukból, s akkor meg lehet a meccs, a hőn áhított idei első bajnoki siker.
Pénteken 19 órától meglátjuk.