Az irányító 28 ponttal tért vissza
Ilyen idén még nem volt. Két kulcsjátékos is kipontozódott.
Mennyire érezte meg a csapat Kazlauskas és Alekszejev kiválását?
Nagyon, mert a védekezésünk instabillá vált. Nagyon sok támadólepattanót
szedett össze a Sopron. De szerencsére a helyükre beállt játékosok is küzdöttek,
harcoltak. Mindenki kivette a részét a győzelemből. - mondta honlapunknak Kálmán László.
Kazlauskas: Hihetetlen szurkolóink vannak
Nagyon jó meccs volt. Tudtuk, hogy erős csapat ez a Sopron, remek légiósaik vannak. Úgy gondolom, sok csapatra lehetnek még veszélyesek. Amióta az első edzésen részt vettem tudom, hogy a Falconak egy okos, intelligens jó irányítója van. Noha ebben egy percig se kételkedtem de a Sopron otthonában elképesztő volt amit produkált. Oroszlánrészt vállalta a győzelemből.
Szinte hazai pályán játszottatok a mérkőzésen. Mennyire érződött
a pályán szurkolóitok buzdítása?
Hihetetlen szurkolóink vannak, remek hangulatot teremtettek, hiába jött
fel a Sopron, átsegítettek a holtponton minket, a csapat nevében is köszönöm nekik a
buzdítást. Igazi őrültek. - mondta nevetve a falcokc.hu-nak Arnas Kazlauskas.
Szrecsko Szekulovics szerint túl korai volt a tetemes előny
Hét meccs, hét győzelem. Számított ilyen szoros csatára a Sopron
ellen?
Tudtam, hogy nehéz feladat vár ránk Sopronban. Túl korán szereztünk
18 pontos vezetést, valamint Doyne és Alekszejev hamar begyűjtötte a 4. faultját.
Ezek a tényezők megzavarták csapatom játékát. Feigl ismét megmutatta, hogy lehet rá
számítani, nagyon fontos volt a két értékesített büntetője. Örülök neki, hogy
nem tévedtem, mikor nyáron itt tartottam. Köszönöm szépen minden szombathelyinek,
aki eljött, olyan volt, mintha az Aréna Savariában játszottunk volna. Nagyon fontos 3
idegenbeli mérkőzés vár ránk, ebből az első győzelem már zsebben van. - mondta a
lefújást követően Szrecsko Szekulovics edző.
Meszlényi: egyénileg többet vártam játékosaimtól
Meszlényi Róbertben a hazaiak mesterében maradt hiányérzet, szerinte a kritikus pillanatokban elkövetett egyéni hibák miatt kaptak ki.
Jó iramú találkozó volt. Mindkét csapat remekül játszott. Azt
kapta a Falcotól, amit előzetesen várt?
Igen. Nagyon jó csapat a Falco, játékosaik könyörtelenül kihasználták
hibáinkat, Megérdemelten nyertek, gratulálok nekik!
Mi volt az a plusz, ami végül a szombathelyiek javára billentette a
mérleg nyelvét, hiszen pár perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás?
Egyénileg többet vártam játékosaimtól. Én azt gondolom, hogy csak
Lesko és Bradley volt az, aki igazán extra teljesítményt nyújtott. A többieknek
kellett volna még annyit hozzátenni, hogy hozni tudjuk ezt a meccset. A Falco szurkolók
nagyon jó hangulatot teremtettek és biztosan ez is segítette ellenfelünket. A találkozó
elején nagyon meglépett a Falco, később ugyan sikerült felzárkóznunk - ekkor jól küzdöttek
a fiúk, megjött az önbizalmunk - de a kritikus pillanatokban nem tudtuk megfordítani a
mérkőzést, és azt hiszem, hogy ez volt a döntő. - vélekedett kissé csalódottan
Meszlényi Róbert, a hazaiak trénere.