Szombathely egyik ősi problémája (talán csak a színház nemléte okoz nagyobb hiányt) az, hogy nincs egy olyan méretű és színvonalú sportcsarnok a városban, ami minden igényt kielégítene.
Egy nagy csapat, nagy csarnok nélkül
Amikor évekkel ezelőtt a Falco kosárcsapata átlépte a szürke kiscsapat szintjét, sokszor kicsinek bizonyultak az akkori Sugár út létesítmény lelátói. Volt olyan mérkőzés, amikor egész egyszerűen ki kellett tenni a megtelt táblát, mert a kis helyen összenyomorgó tömeg többek testi épségét is veszélyeztette. A város vezetésére óriási nyomás nehezedett a polgárok részéről, a városatyáknak sürgősen lépniük kellett.
Akkoriban az illetékesek szerint még annyi pénz sem volt a városkasszában, mint mostanság, ezért csak egy sürgősségi megoldásra futotta a keretből. Így született meg a kibővített Sugár úti csarnok, ami hivatalosan ezernyolcszáz nézőt képes egyszerre befogadni. Ez a megoldás sem hozott azonban teljes sikert, hiszen a bővítés után is megmaradt a terem falusi jellege. Még mindig le voltunk maradva a versenytársaktól, elég csak a városunknál jóval kisebb Zalaegerszegre gondolunk, ahol hatezer néző kényelmesen végignézhet egy rangadót, míg mi csak álmodhatunk erről.
1998-ban, az akkori friss kormányzat képviseletében Deutsch Tamás járt a vasi megyeszékhelyen és kijelentette, hogy még az ő sportminisztersége alatt egy vadonatúj csarnokot avatnak majd Szombathelyen. Lehet, hogy ő nyolc évre tervezett, mert új létesítmény azóta sincs, de szerencsére a város nem várt az ígéretekre és saját maga próbált csarnok-ügyben lépni.
A városi közgyűlés a tavalyi év végén óriási viták közepette elfogadta azt a javaslatot, hogy írjanak ki pályázatot az új sportkomplexum építésére. Ez februárban meg is történt. Az anyagi lehetőségek természetesen sok mindent behatároltak, ezért a kikötések között szerepelt, hogy maximum háromezer-ötszáz fős termet tervezhetnek a Sugár úti sporttelep hátsó, salakos pályájára.
A hivatalos felhívásra huszonegy pályázat érkezett, a győztes a budapesti székhelyű Építész Stúdió Kft.
A győztes pályázat
Az új csarnokban háromezer-ötszáz fő szurkolhat majd egyszerre, kultúrált körülmények között, de nem csak kosármeccseken. Az új létesítmény ugyanis multifunkcionális lesz, tehát hangversenyt, táncversenyt éppúgy lehet majd rendezni benn, mint kézilabda, vagy röplabda meccset. Ezt a rugalmasságot az épület mozgatható falai biztosítják, amivel könnyedén kialakítható minden labdajáték pályafelületének a mérete. Az 50x60 méteres fedett sportcsarnokban étterem és sportorvosi rendelő is helyet kap, ami már a huszonegyedik század követelményeinek is megfelel.
A régi csarnok sem lesz üres
A tervek szerint a régi Falco főhadiszállás sem lesz üres, hiszen kisebb sporteseményeknek és rendezvényeknek ugyanúgy helyt adhat, mint eddig. A különbség csak annyi lesz, hogy inkább edzéseket tartanak majd benn, tehát a vadiúj létesítmény mellett egy új edzőkomplexummal is gazdagodik a város.
Az új multifunkcionális sportcsarnok építési költsége egyébként körülbelül másfél-kétmilliárd forint, amiből mintegy hétszázmillió áll jelenleg a város rendelkezésére. A maradék pénzt pályázat útján szeretné előteremteni a városvezetés. A támogatásra már több sportminisztériumi ígéretet kaptak.
Ha pénzt 2003 közepére előteremtik, akkora a jövő év őszén elkezdődhet az építkezés. Az Építész Stúdió szerint körülbelül egy évig tart majd a munka, tehát jó esély van rá, hogy 2004 végén már az új sportcsarnokban fogadhatja ellenfeleit a Falco kosárcsapata.