Vereség az első meccsen

Idei első edzőmeccsén a Sugár úti sportcsarnokban 93:75-re kapott ki a Falco a ZTE-től.

Aki nem látta a találkozót és nincs tisztában az előzményekkel, annak akár sokkoló is lehet a végeredmény. Csakhogy a tisztánlátás végett szükséges tudatni: a sárga-feketéknél csak egy légiós játszott, nevezetesen Harrington, az erőcsatár Jadranko Smojver ugyanis, nincs jobb szó rá: csütörtökön este egyszerűen lelépett. Délelőtt még megígérte, hogy jön a délutáni tréningre is, ám helyette csak üzenet érkezett a szállodából, mondván a horvát kijelentkezett szobájából, s már el is utazott.

A szombat délelőtti felkészülési meccsen a Harrington, Kálmán, Pankár, Borszéki, Sallay ötössel indító Falco egy negyeden keresztül egészen pörgősen kosarazott, az egerszegiek csak az utolsó percben tudtak egyenlíteni. A későbbiekben a ZTE centerposzton McClandon révén érvényesítette magassági és súlyfölényét, hiába volt Kálmán néhány jó tempója és Dénes élményszámba menő labdaszerzése, húsz perc elteltével már a vendégek vezettek 48:37-re. A játékrész krónikájához tartozik, hogy az egyébként jól teljesítő Borszéki Csaba a 18. Percben megsérült, s már nem is tért vissza a pályára.

A második félidőben Kámánék tartották előnyüket, sőt a 37. perctől kezdve tulajdonképpen center nélkül játszó (Sallay is lebicegett) sárga-feketék ellen a végén még növelni is tudták azt. A Falco KC Szombathely jövő péntektől vasárnapig Ausztriában az Oberwart, a Traiskirchen és a német Bayreuth társaságában Szuperliga-tornán vesz részt. A szombaton látottak alapján pontgyárosnak még véletlenül sem nevezhető, ám hasznos mezőnymunkát végző Greg Harringtont ezeken a mérkőzéseken is teszteli majd Zsoldos András vezetőedző. Befejezésképpen egy mondat Horváth Bencéről. A fiatal irányító a következő szezonban kettős játékengedéllyel az NB I/B-s Veszprémi Egyetem gárdájában szerepel, ám ha a sors úgy hozza és Zsoldos mester igényt tart rá, bármikor visszarendelhető Szombathelyre.

Megnyugtatandó a drukkereket: jövő hétre két centert várnak a szombathelyi csapathoz.

Falco KC Szombathely -ZTE KK 75:93 (27:27, 10:21, 18:19, 20:26).
Falco: Harrington 10/3, Kálmán 21/3, Pankár 3/3, Borszéki 9, Sallay 12. Csere: Henrik 11/3, Dénes 6, Gráczer 3/3. Edző: Zsoldos András.
ZTE: Nisovic 13, Bencze 6/3, Kámán 20/12, McClandon 25, Polster 5. Csere: Mészáros R. 10, Szájer _, Gáspár 4, Csaplár-Nagy E. 8. Edző: Nikola Lazic.

Zsoldos András: A mérkőzésről nehéz véleményt formálni, mert centerek híján csak játékaink egy részét tudtuk gyakorolni. Néhány alapdolog megvalósítását terveztük, de ezek sem mindig sikerültek. A meccset megérdemelten nyerte a magassági fölényét jól kihasználó ZTE. Harringtonnal kapcsolatban vegyesek a benyomásaim. Tőle azt várnám, hogy majdani magas embereink megfelelő kiszolgálása mellett maradjon energiája a pontszerzésre is. A ZTE ellen a védekezésére, gólpasszaira, labdaszerzéseire nem lehetett panaszom, eredményessége viszont hagyott kívánnivalót maga után.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!