A Ramiz Suljanovic nevet nem szükséges megjegyezniük a Falco-szurkolóknak, a 23 esztendős bosnyák center, aki eredetileg egyhetes próbajátékra érkezett volna a sárga-feketékhez, ugyanis másfél nap ittlét után búcsút intett Szombathelynek.
A fiatalember arra hivatkozva, hogy édesanyja megbetegedett, visszautazott Szarajevóba.
Suljanovic érdekes húzása ellenére sem marad délszláv próbajátékos nélkül a Zsoldos-brigád, tekintettel arra, hogy az Ulm elleni szerda esti (19 óra) meccsen Jadranko Smajver szerepel majd a négyes poszton. A horvát erőcsatár hajszálra akkora, mint "elődje", azaz két méter és hat centi, igaz, a francia másodosztályú Evreaux-tól érkezett kosaras a maga 33 évével lényegesen rutinosabb Suljanovicnál. A hírek szerint Smajvernek támadásban nem lehet gondja, legalábbis erre utal, hogy a gall élcsapatnál meccsenként átlag 14 ponttal vetette magát észre. Zsoldos András vezetőedző így legfőképp a horvát védőjátékára és lepattanózására kíváncsi, s vélhetően a szerdai meccsen mutatottaktól teszi függővé Smajver sorsát. A játékosra egyébként három éve figyelt fel először a Falco, Kálmánék akkor Koracs-kupa találkozón a vajkezű Smajvert soraiban tudó Slavonski Broddal játszottak. A Falco-kiszemelt azóta profiskodott Izraelben az előligás Eliztur Askelonban, legutóbb pedig Franciaországban légióskodott. Szerdán, de legkésőbb jövő héten eldől, hogy Magyarország és a Falco KC Szombathely lesz-e a pályafutása következő állomása.