Zsoldos marad az edző

A Falco bronzérmes gárdát a jövőben is Zsoldos András trenírozza. Jó hír, hogy Kálmán és Pankár is marad a csapatnál.

A bajnokságban és a kupában egyaránt bronzérmes alakulat vezetősége már több hete tárgyalóasztalhoz ült a sikeredzővel, valamint a lejárt szerződésű meghatározó játékosokkal.

Nos, az egyeztetések eredménnyel jártak, s így Zsoldos András még egy esztendeig biztosan a vasi megyeszékhelyen marad.

A szakember kijelentette: szívesen hosszabbította meg a szerződését a sárga-feketékkel, ugyanis nagyszerűen érzi magát a városban. A szakvezető hozzáfűzte: érzése szerint a sikerekben túl nagy szerepet tulajdonítanak személyének, hiszen a menetelésben elsősorban a játékosoknak jár köszönet, és emellett a korábbi tréner, Szekulovics mester munkája is látszott a csapaton.

Zsoldos András mindazonáltal úgy véli: a munka neheze majd csak ezután következik, ugyanis a sikereket mindig nehezebb megtartani, mint elérni.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Kálmán László újabb egy esztendeig a sárga-feketéket erősíti. A szombathelyiek irányítója egyébként francia ajánlatot utasított vissza a Falco kedvéért.

Pankár Tibor is marad a vasi megyeszékhelyen, mint ahogy a három fiatal, Sallay Gábor, Borszéki Csaba és Dénes Gábor is elkötelezte magát a szombathelyi klubhoz.

Egyelőre nem dőlt el, hogy kik alkotják a Falco légiós-trióját, a külföldi játékosok igazolása ugyanis elsősorban anyagi kérdés.

Gráczer György végül elmondta: a csapat költségvetése százkét millióról száznegyven millióra emelkedik. A sárga-fekete gárda jövő évi célkitűzése jövőre is a négy közé jutás, mind a bajnokságban, mind pedig a kupában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!