"Tüzet oltunk és építkezünk egyszerre"

Zsoldos András alig két hete vette át a Falco szakmai irányítását, de a változás első jelei már meg-megmutatkoznak.

Előbb Pakson, igaz csak egy félidő erejéig, aztán hazai pályán a klub mellett továbbra is kitartó, mintegy hétszáz szurkoló szeme láttára a címvédő kaposváriak ellen, már negyven percig. A győzelem ugyan még várat magára, ám amennyiben a trend változatlan marad, úgy a MOL Szolnok ellen talán már arra is sor kerülhet.

- A Klima Vill Kaposvár ellen remek játékkal örvendeztették meg a szurkolókat, sőt az eredmény akár fordítva is lehetett volna... Min kellene változtatniuk a siker érdekében?

- Néhány apró dolgon múlott, hogy nem győztünk. Amellett azonban, hogy magunkban keressük a hibát, megemlíteném, hogy a külső tényezők is közrejátszottak. Ami a mi részünket illeti: védekezésben a korábbiakhoz képest javultunk, lepattanókra odaértünk és sikerült nálunk rosszabb dobószázalékra kényszerítenünk a somogyiakat. Támadásban látszott a tudatosság, ám jobb helyzetkihasználást várok.

- Amikor túl volt az első edzéseken, már említette, hogy "nagyobb a probléma, mint gondoltam korábban". Mi volt a legfőbb tennivaló?

- Mentálisan nagyon mélyen lévő csapatot vettem át, ami párosult egy ösztönszerű játékkal. Védekezés alig-alig, támadásban pedig a spontán ötletek domináltak. Úgy látom, hogy most már kezd alakulni az ügy, ám nehéz tüzet oltani és építkezni egyszerre. Ráadásul felülről lefelé, mivel a védekezésbeli problémák okozta lyukakat kellett először betömni. Látszik azonban az előrelépés, ami megerősítette hitemet, miszerint jó úton járunk.

- A MOL Szolnok ellen hogyan készülnek?

- Az említett pontokban, azaz védekezésben és támadásban további fejlődést várok. Kulcskérdés Lapov játéka illetve semlegesítése.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!