A tavalyi szezonhoz hasonlóan kétfelé szakadt a mezőny. Az első hat kiemelkedik, a többiek kissé leszakadnak. Az a tény, hogy jelen pillanatban a Falco éppen hatodik, nem oszt, nem szoroz. Pontosabban nem osztana, nem szorozna, ám tény és való, hogy nincsen jó passzban a szombathelyi alakulat, amit a tizenegy elszenvedett vereség - köztük a két éves Sugár úti alapszakaszbeli veretlenség megszakításával négy hazai fiaskó - is jelez, és bizony nagyon rég volt, amikor Kálmánék 50 százalékos mérleg0et produkáltak volna.
Tovább nehezíti Szrecsko Szekulovics csapatának dolgát, hogy az első nyolc újabb körbejátszásába az egymás elleni eredményeket viszik magukkal az alakulatok. Ennek alapján tizennégy lejátszott mérkőzésből 4-10-es mutatóval bír a Falco.
A folytatás pedig (előtte oda vissza kupaderbi a SMAFC ellenében) szerda-szombat ritmusú, erőltetett menetben március 9-től indul. Az első kör végeredménye alapján pedig mindjárt jöhet is a megyei rangadó, hiszen elsőként a Marc Körmend fog a Sugár útra látogatni! (A további párosítás: Kaposvár-Atomerőmű, Debrecen-Szolnok, Dombóvár-Albacomp)
Az alapszakasz végeredménye:
| 1. | Atomerőmű SE | 22 | 20 | 2 | 1954 - 1625 | 42 |
| 2. | Marc-Körmend | 22 | 17 | 5 | 1833 - 1629 | 39 |
| 3. | MOL Szolnok | 22 | 16 | 6 | 1828 - 1591 | 38 |
| 4. | Kvári Klíma-Vill | 22 | 16 | 6 | 1943 - 1682 | 38 |
| 5. | Albacomp-UPC | 22 | 15 | 7 | 1968 - 1778 | 37 |
| 6. | Falco KC-Szhely | 22 | 11 | 11 | 1977 - 1927 | 33 |
| 7. | Debr. Vadkakasok | 22 | 8 | 14 | 1816 - 1910 | 30 |
| 8. | Dombóvári VMSE | 22 | 7 | 15 | 1804 - 1997 | 29 |
| 9. | ZTE KK 22 | 22 | 7 | 15 | 1613 - 1799 | 29 |
| 10. | Naturtex-Szedeák | 22 | 6 | 16 | 1757 - 2004 | 28 |
| 11. | Marso-I. NYKK | 22 | 5 | 16 | 1686 - 1885 | 27 |
| 12. | MC MAFC | 22 | 4 | 18 | 1756 - 2108 | 26 |
A magukkal hozott pontok alapján jelenleg így fest a tabella:
| 1. | Atomerőmű SE | 14 | 12 | 2 | 26 |
| 2. | Marc-Körmend | 14 | 10 | 4 | 24 |
| 3. | MOL Szolnok | 14 | 9 | 5 | 23 |
| 4. | Kvári Klíma-Vill | 14 | 8 | 6 | 22 |
| 5. | Albacomp-UPC | 14 | 8 | 6 | 22 |
| 6. | Falco KC-Szhely | 14 | 4 | 10 | 18 |
| 7. | Debr. Vadkakasok | 14 | 3 | 11 | 17 |
| 8. | Dombóvári VMSE | 14 | 2 | 12 | 16 |
(érdekesség, hogy az első nyolc sorrendje változatlan maradt)