BODROGI-BAU VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI - FALCO KC SZOMBATHELY 7582 (1824, 2215,
1922, 1621)
Hódmezővásárhely, 600 néző. V: Hegedűs, Pozsonyi, Balogh L.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Drahos 8/3, BROOKS 30/3, Nyilas 20/9, Kováts 4, Gémes 6. Cs: Utasi
2, Jarosevits 5.
Edző: Czuprák László
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 35/12, FRAZIER 21/9, Pankár 3/3, WILEY 9/3, Alekszejev 8. Cs:
Gráczer, Borszéki 3/3, Szabó Zs. 3/3.
Edző: Szrecsko Szekulovics
Kipontozódott: Drahos (34. p.)
A Vásárhely csapata csupán három győzelemmel "büszkélkedik", ráadásul az egyiket játék nélkül szerezték a Debrecen ellen. Utoljára a 12. fordulóban nyertek, akkor a ZTE ellen, ami nem kis meglepetést okozott. Sérülés miatt nélkülözni kényszerültek egyik alap-emberüket, Freemant, akinek pótlására az átigazolási idény lezárulta miatt már nem volt lehetősége a csongrádi csapatnak. A Falconál nem volt hiányzó, és a Körmend elleni kiütéses győzelem után mindenki, köztük az a harminc szombathelyi szurkoló is azt várta, hogy a Falco minden probléma nélkül begyűjti a két pontot.
A mérkőzés 8:0-ás sárga-fekete parádéval indult
Ám egy vásárhelyi időkérés után Brooksék fokozatosan dolgozták le a
hátrányukat. A második negyed 6. percében pedig már a vezetést is átvették. Ekkor
úgy tűnt, hogy sikerül meglépniük, de szerencsére Kálmán kosarainak a
nagyszünetre 1 ponra sikerült felzákózniuk. Szrecsko Szekulovics hiába próbálkozott
cserékkel, ezen az estén sok hiba csúszott a játékba, bármilyen összetételben is
lépett pályára a csapat. A hamadik negyed vége előtt egy perccel azonban már ismét
Falco-előnyt mutatott az eredményjelző: 58:57-re vezetett a vendég gárda.
A javuló eredmény köszönhető a játékba egyre jobban belelendülő Fraziernek is, aki szorongatott helyzetből zsinórban szórt három triplát . A mérkőzés utolsó 10 percében már nem adott esélyt a vedégegyüttes az egyre többet hibázó Vásárhelynek, és ha nehezen is, de 82:75 arányban megszerezték a győzelmet. A Körmend elleni győzelem után talán lélektanilag volt igazán nehéz ez a mérkőzés, és a sikerhez kellett az a 30 főnyi szombathelyi szurkolótábor is, akik a nehéz periódusban is kitartottak a csapat mellett: hittek a gyenge napot kifogó játékosokban.
A Falco számára most egy kéthetes szünet következik, mivel kiestek a Magyar Kupából, így Kálmánéknak bőven lesz idejük felkészülni a ZTE elleni fontos mérkőzésre.