Az utolsó percekben igazolva, nagy hírét robbantott a Crvena Zvezda, és hosszabbítás után legyőzte a remek egyéni teljesítményeket felvonultató Falco kosarasait.
Négy villámgyors triplával kezdett a Falco, ami szemmel láthatóan meghökkentette a jugoszláv vendégeket. Kapaszkodási próbáiknak azonban különösen látványos eredménye nem született, a sárga-feketék uralták a játékot. Nem, hogy csak uralták, de olykor húsz pont körüli különbséget is kicsikartak maguknak Wileyék, tetszett is mindez a publikumnak. Ráadásul nem csak a találkozó állásával lehetett elégedett a nagyérdemű, hanem magával a játékkal is. Gráczer Zsolt megbízhatóan és hasznosan játszott, Wiley továbbra is szárnyalt, Sallay pedig amilyen fiatal, annyira erőszakos volt a palánkok alatt.
Mindez Lovricról továbbra sem mondható el, hiszen sem a kor, sem pedig a játék nem stimmelt. A végére maradt (nem véletlenül) a főszereplő: Greg Stephens. Zseniális passzok, hihetetlen hárompontos parádé, kitűnő irányítás, azaz semmit sem tudtak vele kezdeni a "Vörös Csillagosok".
Visszatérve a végjátékra: a letámadásra kijövő Crvenások rendesen megzavarták Szekulovics mester tanítványait, és percek alatt több mint tízpontos hátrányt mentettek hosszabbításra. A ráadás perceit pedig továbbra is két zavaróemberrel végigküzdő plávik bírták jobbanm és maguk javára fordították a találkozót.
Folytatás szombat este hét órától a MAFC ellen.
| Falco KC Szombathely - Crvena Zvezda 99-108 (31-23, 23-22, 20-16, 20-34) Szombathely, 1200 néző. Falco KC: Stephens (41/27), Gráczer (-), Pankár (17/9), Wiley (19/9), Lovric (8). Csere: Sallay (7), Henrik (5/3), Dénes (2), Horváth B. (-). Edző: Szrecsko Szekulovics, Váradi Attila. Crvena Zvezda: Dozet (13), Aleksic (12), Jovanovic (25/6), Nedic (18/9), Ostojic (20). Csere: Tica (15), Tomovic (-), Prstojevic (5/3). Kipontozódott: Wiley (35.), Ostojovic (37.), Gráczer (38.), Dozet (39.) |