Első ízben kerül kiírásra a Falco által rendezett saját felkészülési kupa. Az első meccs ma délután hat órakor kezdődik. A résztvevő csapatok a MAFC, a Crvena Zvezda, az Oberwart és a Falco.
A négy csapat részvételével körmérkőzéses lebonyolítási rendszerű torna háromnaposra terveztetett. A péntektől vasárnapig tartó küzdelemsorozat négy résztvevője az NB I A csoportjának egyik újonca a MAFC, az osztrák első ligás Oberwart, a több, mint harmincszoros jugoszláv bajnok Crvena Zvezda és természetesen a házigazda Falco KC Szombathely.
Mint azt Gráczer György a sárga-feketék ügyvezetője elmondta hagyományteremtő célzattal rendezik meg a tornát, így várhatóan az "esetnek" folytatása lesz.
A vendégcsapatok közül a legnevesebbnek első olvasatra a Crvena Zvezda tűnik, és jugoszláv csapatról lévén szó, ki más is lehetne a klub egyik legjobb szombathelyi ismerője, mint a Falco trénere, Szrecsko Szekulovics:
- Aligha kell bemutatni a kontinens egyik legjobb játékát produkáló jugoszláv kosárlabdát. A Crvena minden éven remek csapattal áll fel és bár a tavalyi keretből csupán ketten maradtak az előttünk álló bajnokságra, biztosra vehető, hogy nem fognak csalódást okozni.
A program pénteken este hat órakor veszi kezdetét, amikoris a nyitómérkőzésen az Oberwart és a MAFC csapatai csapnak össze. Tekintettel a Haladás SOliver szintén péntek esti mérkőzésére a Falco majd csak később, nyolc órakor fog parkettra lépni, a belgrádi "Vörös Csillagok" ellen.
Program:
Péntek:
18,00 Oberwart-MAFC
20,00 Crvena Zvezda-Falco CK Szombathely
Szombat
17,00 Crvena Zvezda-Oberwart
19,00 Falco CK Szombathely-MAFC
Vasárnap
16,00 Crvena Zvezda-MAFC
18,00 Falco KC Szombathely-Oberwart
A csapatlisták:
Falco KC Szombathely
4 Sallai Gábor 2085
5 Gráczer Zsolt 1881-2
6 Pankár Tibor 1953
7 Borszéki Csaba 2085
9 Lovric, Josip (CRO) 2135
10 Stephens, Greg (USA) 1912-3
11 Molnár Gábor 2025
12 Kolesánszky Norbert 1821-2
13 Henrik István 1962-3
14 Dénes Gábor 1962-3
15 Wiley, DuJuan (USA) 2054-5
16 Horváth Bence 1841
Edző: Szrecsko Szekulovics, Váradi Attila
MC MAFC
4 Ehlers, Brian 194 2
5 Horváth Ákos 192 2
6 Cseszlai Ádám 183 1
7 Piplovics, Marko (YUG) 204 3-4
8 Bakonyi Péter 195 3
9 Dohány Péter 195 3
10 Tursics Olivér 189 1
11 Curley, Mikey 207 5
12 Kecskés Péter 209 5
13 Fülöp Gábor 205 5
14 Kangyal Gergely 189 2
15 Csányi Tamás 204 5
Edző: Zsoldos András, Mészáros István
Crvena Zvezda
Prstojevic, Djorjde 191 1-2
Jovanovic, Srdan 196 3
Tomovic, Tomislav 194 2
Aleksic, Milutin 199 3
Petrovic, Petar 200 4
Dozet, Milan 203 2-3
Andrejevic, Nemanja 200 4
Tica, Vladimir 203 4
Nedic, Dusan 204 4
Ostojic, Djuro 209 5
UBC Stahlbau Oberwart
4 Leitner, Andreas 178 1-2
5 Leitner, Hannes 183 1-2
6 Jandl, David 177 1-2
7 Pieper, Anthony (USA) 185 1-2
8 Artner, Hannes 180 1-2
9 Mujcinovic, Emir 193 3
10 Schneider, Martin 179 1-2
11 Leitner, Horst 191 3-4
12 Trager, Wolfgang 199 3-4
13 Hermannsson, Mikale (SWE) 203 5
14 Poller, Christoph 198 4-5
15 Johnson, Jason (USA) 203 4-5