Bíztató erősítések az év elején
A 2005-2006-os bajnokságban mutatott gyenge teljesítmény, majd az alsóházi szereplés és a 11. hely után biztatóbb előjelekkel készülhettek a szezonra a Falco KC Szombathely játékosai és szurkolói.
A korábban megszokottaktól eltérően ezúttal korán kialakult végleges(nek szánt) keret: már 2006. szeptember 4-én arról adtunk hírt, hogy a Falcónál befejeződött a csapatépítés, így az október elején kezdődő bajnokság nyitányáig bőven volt ideje gyakorolni a szombathelyi kosarasoknak.
Úgy tűnt, hogy a szlovák Lubor Olsovsky, valamint az amerikai David Fisher és Winsome Frazier aki kis híján bekerült az NBA-ben érdekelt Memphis Grizzlies csapatába személyében a klub vezetősége sikeresen megoldotta a légióskérdést. A csapat szimpatizánsai joggal bizakodhattak, hogy a korábbi években centerproblémákkal küzdő Falcónak a 2006-07-es bajnokságban nem lesznek gondjai a belső emberekkel.
Kijózanító pofonok a bajnokság kezdetén
A bajnokság első két mérkőzése aztán hamar kijózanította a sikerre éhes drukkereket: a sólymok nagy zakóba futottak bele Pécsett, és az Albacomptól is kikaptak az Arena Savariában.
A meccsek után a vezetőség megtartotta a szezon első szurkolói ankétját, amelyen a szurkolók számon kérték a csapat, ezen belül is a légiósok gyenge teljesítményét. Ekkortájt sokan Váradi Attilát kiáltották ki bűnbaknak, ők az edzőváltást tartották volna a helyzetre megfelelő megoldásnak.
Wiley-ügy: vihar egy vizespohárban
A két vesztes meccs után a csapat elköszönt Lubor Olsovskytól, és David Fisher távozását is előrebocsátották, helyettük a csapat két volt játékosa, Mario Bosnjak és DuJuan Wiley érkezett Szombathelyre. Winsome Frazier, a csapat harmadik légiósa jól teljesített, így ő továbbra is a csapattal maradt
Wiley a Dombóvári KC-tól tért vissza régi állomáshelyére, s az átigazolás nem történt éppen kalamajka nélkül: a játékosnak határozatlan idejű szerződése volt a tolnai csapattal amit a sporttörvény nem ismer el , ám végül mégis engedett a Falco csábításának. A csapatváltás után a dombóváriak vitatták annak törvényességét, így nem adták ki a népszerű Deuce játékengedélyét (a Dombóvár és a Falco épp a következő fordulóban mérkőzött), elkezdődött hát a napokig tartó huzavona.
Végül a csapatok ésszerű döntést hoztak, és megegyeztek, így Wiley néhány meccsen belül másodszor is legyőzhette a tavalyi bajnok Atomerőmű gárdáját, míg a Dombóvár kasszája némi pénzmaggal bővült.
Ötmeccses győzelmi széria
A közönségkedvenc Szombathelyre igazolása jó ómennek bizonyult, ugyanis a győzelmek folytatódtak, így Kálmánék az Aréna Savariában verték a Sopront, míg a Kaposvárt az otthonában, tévés meccsen fektették két vállra.
Ezután a sólymok a Debrecent is legyőzték, így néhány merészebb szurkoló már-már hinni kezdett Frazier kissé meglepő jövendölésének, amely szerint a Falco nyeri meg a 2006-07-es bajnokságot.
Az év meccsét ismét elbukta a Falco
A Körmend elleni vasi rangadóra kiváló előjelekkel készülhettek a falcósok, ám nem tudták átlépni árnyékukat, és az utóbbi években megszokott módon hosszabbítás után kikaptak a Rába-parti városban.
A megyei rivális elleni hosszabbításos vereség némileg kifogta a szelet a Falco vitorlájából, innentől ugyanis felváltva sorjáztak a csapat győzelmei és vereségei.
A sárga-feketék hazai diadallal vigasztalódtak a Bodrogi Bau Vásárhely ellen, majd brutális, 31 pontos pofonba futottak bele a ZTE csarnokában. Egy héttel később üdítő meglepetésként hatott az éllovas Szolnok 25 pontos hazai megalázása a Kelet-Nyugat All-Star Gála előestéjén. Az őszi szezon utolsó fordulójában ismét közvetítette a televízió a Falco mérkőzését, ám ezúttal ez nem hozott szerencsét: nyíregyházi vendégszereplésükkor szolid vereséget szenvedtek Váradi Attila tanítványai.
Javuló védekezés mellett bármi megtörténhet
A Falco KC Szombathely tizenkét forduló után jelenleg a tizennégy csapatos bajnokság ötödik helyén áll, ám a mezőny nagyon sűrű, így egy-egy győzelem, illetve vereség sokat számíthat majd a végelszámolásnál.
A tizenharmadik fordulóban, január 13-án Kecskemétre látogat a Falco, ahol az Univer KSE csapatával csap össze. Az új kecskeméti csarnok avatójaként is szolgáló meccsre ugyanaz igaz, mint a bajnokság hátralevő részére: a Falcónak a korábbinál keményebb védekezést kell produkálnia, és jobban ki kell használnia légiósai képességeit.
Ha így lesz, akkor kiváló évkezdés elé nézhet a sárga-fekete alakulat, és komoly meglepetéseket is okozhat a rájátszásban. Ellenkező esetben viszont még a nyolc közé kerülés kiharcolása is komoly gondokat okozhat.
Vonatkozó írásaink: A Falco KC Szombathely hivatalos honlapja
| A Falco KC Szombathely 2006-07-es szezonban eddig lejátszott mérkőzései: 2006. október 14. 18:00, PVSKPécs EXPO Falco KC Szombathely 91 67 2006. október 20. 18:00, Falco KC Szombathely Albacomp 80 82 2006. október 27. 19:00, Dombóvár KC Falco KC Szombathely 77 85 2006. október 31. 18:00, Falco KC Szombathely Atomerőmű SE 77 68 2006. november 4. 18:00, Falco KC Szombathely Soproni sÖrdögök 83 78 2006. november 12. 13:00, Kaposvári KK Falco KC Szombathely 70 73 2006. november 16. 18:00, Falco KC Szombathely Debreceni Vadkakasok 96 82 2006. november 22. 18:00, LamiVéd Körmend Falco KC Szombathely 70 66 2006. december 2. 18:00, Falco KC Szombathely Bodrogi Bau Vásárhely 103 71 2006. december 9. 18:00, ZTE KK Falco KC Szombathely 97 66 2006. december 15. 18:00, Falco KC Szombathely Szolnoki Olaj KK 79 54 2006. december 19. 18:00, MarsoCarmo NYKK Falco KC Szombathely 88 79 |