Tévhit, hogy a Falcoból a Körmendhez, illetve fordítva igazolni főbenjáró járó bűn. Kolonics és a Mujanovics egyaránt megjárták a vasi klubokat, sőt most így tett Gráczer Zsolt is.
Gráczer Zsolt 1978. Július 18-án született, Körmenden. Kosaras pályafutása egy rövidke nagykanizsai kitérőtől eltekintve a Rába-parti városhoz kötődik. Első edzője Németh István volt, majd szinte minden helyi szakemberrel dolgozott, azaz végigjárta a ranglétrát. Edzői voltak még Szendrey Sándor, Fodor Péter, Déri Csaba, Patonay Imre és Szalay János is, sőt időközben a korosztályos válogatottnál Farkas Sándorral is tréningezhetett. Most pedig Szrecsko Szekulovics a mester.
- Túl az első edzéseken... Miben különböznek a szombathelyi gyakorlások Patonay Imre edzéseitől?
- Óriási a különbség. Más feladatok, más célpontra kihegyezett feladatok. Órákig lehetne elemezni mindezt, de talán a legjobban úgy lehet összefoglalni, hogy a magyar és a jugoszláv kosársuli közti elméleti és gyakorlati differencia tapasztalható. Úgy érzem, hogy fogékony vagyok az újra, sőt tetszik, élvezem, hogy újabb dolgokat is kipróbálhatok.
- "Külsősként" korábban kialakult Önben egy kép a Falco-ról. Most, hogy testközelből tapasztalhatja, hogy milyen az élet a Sugár úton, megváltoztatja véleményét?
- A Falco sok körmendi alappal rendelkező klub, kialakult sajátos arculattal, aminek a Kálmán Laci a vezetője. Gyors és kemény kosárlabdát játszanak, ahogy mindez be is igazolódott az elmúlt napokban. Persze a társak sem voltak ismeretlenek. Legalábbis a legtöbbjük. Az új játékos pedig mindenhol csak új játékos. Be kell állni a sorba, mindenki a helyére.
- A szerződés aláírását követően említette, hogy a két nehéz közül talán a könnyebbiket választotta, azaz Németh István helyett Kálmán László mögött próbál játéklehetőséghez jutni...
- Ezt ma is így gondolom. Sokat beszélgettem a döntés előtt barátokkal, csapattársakkal, Szrecskoval és a Patonay Imrével egyaránt. Hosszú vacillálás után döntöttem a váltás mellett. Mondták, hogy a Lacika mögött nem fogok szóhoz jutni... Az Isti mögött sem, úgyhogy meg kellett próbálnom. Mindezek mellett viszont a kettes poszton érzem magam a legjobban.
- Van Önben egyfajta bizonyítási vágy, meg szeretné mutatni a körmendieknek?
- Nem a körmendieknek, inkább magamnak. Meg szeretném mutatni, hogy több van bennem, mint amennyit eddig sikerült kihozni magamból. Remélem, azaz nagyon szeretném, hogy sikerüljön.
Tőke