Kosárlabda All-Star gála az Aréna Savariában

A dunántúli kosárbarátoknak végre nem kell a fővárosba utazniuk ahhoz, hogy élőben láthassák a magyar bajnokság legjobb hazai és külföldi játékosainak gálamérkőzését.

December 16-án Szombathelyen, ezen belül is az Arena Savariában tartják a szokásos év végi kosárjamboree-t, a Kelet-Nyugat All-Star Gálát.

Debrecen és Szombathely harcolt a gáláért
„Kilenc év után először rendezik vidéken az eseményt” – avatta be a Nyugat.hu-t Tóth Kálmán, a rendezvény sajtófőnöke.
„Nagy csatában voltunk Debrecennel, ám a rendezvény társszervezőjének és SportGroup Kft. ügyvezetője, Kucsera József közbenjárásával sikerült elérni, hogy a Főnix csarnok helyett az Arena Savariában játsszák a meccset” – tudtuk meg.

S hogy miként győzhetett a 8000 férőhelyes Főnix Csarnok felett a „csupán” 3600 nézőt befogadni képes Arena Savaria? Nos, tulajdonképpen a szurkolók érdekeit helyezték előtérbe azzal, hogy a vasi megyeszékhely kapta meg a rendezés jogát:
– „A döntéshozók azt mérlegelték, hogy érdemes-e Debrecenbe vinniük a gálát, amelyhez a legközelebb lévő „kosaras város”, Nyíregyháza száz kilométerre található. Szombathely környékén ezzel szemben a sportág hat-hét komoly fellegvára is megtalálható” – magyarázta a döntést Tóth Kálmán.

A vasi drukkerek kattintgatnak, rendesen
A közönségszavazás – amelynek segítségével a drukkerek a csapatok kezdő ötöseit állíthatták össze – a korábbi évekhez hasonlóan nagyon népszerű volt. A szurkolók december tizedikéig adhatták le a szavazataikat, és közülük jópáran éltek is a lehetőséggel.

Nyugaton nem született meglepetés, a körmendi és a szombathelyi szimpatizánsok is aktivizálták magukat, így a voksolást a falcós Kálmán László és DuJuan Wiley nyerte meg, mögöttük pedig Fodor Gergely és Marquis Ledoux személyében két körmendi játékos kapott helyet. A Dunántúl legjobbjainak ötödik kezdője a fehérvári Bencze Zoltán lett.

Kelet sztárjai között már nagyobb a szórás, de itt sem csoda, hogy két szolnoki légiósra – Thomas Kelley-re és Vernard Hollins-ra – szavaztak a legtöbben. Az amerikaiakat két honfitársuk, a kecskeméti Chad McClandon, és az újonc Hódmezővásárhely színeiben pattogtató Eric Freeman követi, az ötödik, szurkolók által beválasztott keleti játékos pedig a csapat első magyarja, a nyíregyházi Sitku Ernő.

Rangadó előtt egy nappal is összecsap kelet és nyugat
A Falco mellett a Szolnoki Olajból a gálára érkező játékosok sem panaszkodhatnak majd az idegen légkörre: egy nappal a meccs előtt ugyanis a jelenleg kilenc meccsből nyolc győzelemmel a tabella élén álló szolnoki csapatot látja vendégül a Falco KC Szombathely.
A kiváló kosárcsemegének ígérkező, felfokozott hangulatot ígérő meccs minden bizonnyal nagy hatással lesz a játékosok másnapi hangulatára is – reményeink szerint ez Kálmán és Wiley jókedvével, valamint a két szolnoki légiós levertségével lesz egyenlő.

Nem csak egy kosármeccs – egészestés show
A gálára jegyet váltó kosárbarátok egészestés show-t kapnak a pénzükért, lévén, hogy a gála már kora délután kezdetét veszi, és egészen késő estig tartalmas szórakozást ígér.

Az esemény 14 órakor indul a „Rookie Game”-mel (a 23 év alatti tehetségek mérkőzésével), amelyen Szabó Zsolt, Váradi Kornél és Will Tamás a Falco KC Szombathely, míg Ferencz Csaba és Máté Balázs a Lami-Véd Körmend részéről képviseli a vasi színeket.

A délután folyamán számos színes program várja a szurkolókat, lévén, hogy a 17 órakor kezdődő főmeccset többször is megszakítják. A szünetekben a Rippel Brothers tánc- és ugróakrobatikai show-ja, valamint a hárompontos-dobó verseny és a zsákoló-show gondoskodik a várhatóan teltháznyi kosárbarát szórakoztatásáról.

Akiknek pedig ez sem elég, azok az helyi AcroBasket Jumping Team és a Face Team komáromi akrobatikus kosárlabda egyesület bemutatóján tapsolhatják pirosra a tenyerüket.

Nyerj jegyet a Kelet-Nyugat Kosárlabda Gálára!

Kelet és Nyugat kezdő ötösei

Kelet:
1. Kelley Thomas (Szolnoki Olaj) 5372 szavazat (7%)
2. Hollins Vernard (Szolnoki Olaj) 5050 szavazat (7%)
3. McClandon Chad (Univer KSE) 4846 szavazat (7%)
4. Freeman Eric (BODROGI BAU – Vásárhely) 4530 szavazat (6%)
5. Sitku Ernő (Marso-Carmo Suzuki NYKK) 4019 szavazat (5%)

Nyugat:
1. Kálmán László (Falco KC Szombathely) 9171 szavazat (7%)
2. Wiley DuJuan (Falco KC Szombathely) 8760 szavazat (7%)
3. Fodor Gergely (Lami-Véd Körmend) 8465 szavazat (7%)
4. Ledoux Marquis (Lami-Véd Körmend) 8129 szavazat (6%)
5. Bencze Zoltán (Albacomp) 7731 szavazat (6%)

Tudnivalók a „Rookie Game”-ről
Az est főmérkőzése előtt egymásnak feszülő csapatokról annyit érdemes tudni, hogy ők a 23 év alatti korosztály legtehetségesebb játékosai.

A kosarasokat nem kelet és nyugat megosztásban válogatták össze a szervezők, ugyanis a jelenlegi felállás kiegyenlítettebb –ez pedig garanciát jelent arra, hogy a fiatalok a gála felvezetéseként élvezetes és nagyszerű mérkőzést játszanak majd.

Rookie I.:
Vida Máté (Univer Kecskemét)
Váradi Kornél (Falco KC Szombathely)
Will Tamás (Falco KC Szombathely)
Ferencz Csaba (Lami-Véd Körmend)
Soós Gábor (Univer Kecskemét)
Halmai Tibor (Univer Kecskemét)
Szabó Zsolt (Falco KC Szombathely)
Cseh György (Szolnoki Olaj KK)
Csorvási Milán (Univer Kecskemét)
Harazin Tamás (Szolnoki Olaj KK)

Edző: Radovics József

Rookie II.:
Wittman Krisztián (PVSK Pécs-Expo)
Hosszú Gergely (PVSK Pécs-Expo)
Baki Gergely (ZTE KK)
Vesztergom Zsolt (Soproni sÖrdögök)
Heindlein Roland (Kaposvári KK)
Máté Balázs (Lami-Véd Körmend)
Tóth Norbert (PVSK Pécs-Expo)
Ágfalvi Bálint (Baja)
Szabó Tibor (Albacomp)
Lekli József (Univer Kecskemét)

Edző: Monok Tibor

A rendezvény játékvezetői:

Rookie Game:
Tóth Kálmán (Szombathely)
Sabáli László (Szombathely)
Dr. Magyari Tibor (Szombathely)

Kelet-Nyugat All-Star gálamérkőzés:
Bodnár Péter (Budapest)
Dr. Valovics István (Budapest)
Forrai Sámuel (Szombathely)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!