Dombóvári előny, majd a Falco irányít
A mérkőzés kezdetekor a Dombóvár az eddig is használt fegyverérével, a gyors támadással,
és a támadások gyors befejezésével élt, ebben a periódusban irányították is a mérkőzést:
az első negyedet egy pontos előnnyel zárták.
Később a Falco felállt védelem elleni támadásra kényszerítette ellenfélét, és átvette az irányítást.
Majdnem megverték a bírót
A harmadik negyedben szomorú közjáték szakította meg a mérkőzést: a nem épp
higgadt dombóvári szurkolók megtámadták dr. Vígh-et. A játékvezetőt inzultáló
drukkert szerencsére még időben levezették a biztonságiak
Egyenlített a Dombóvár, majd magához tért a Falco
A rövid technikai szünet nem zavarta meg a hazai csapatot, sőt: még egy
fokozattal feljebb kapcsoltak: keményen, olykor már a faulthatáron túlmenő hévvel játszottak
a meccsnek ebben a részében. A küzdésnek meg is lett az eredménye: a Dombóvár előbb
felzárkózott, majd a 33. percben ki is egyenlített.
Ekkor aztán ismét a Falco kezdte diktálni a tempót, és nyugodt játékok játszott. A lassítás meghozta a sikert, így végül a fegyelmezetten játszó szombathelyi csapat nyerte meg a meccset.
| Váradi Attila: David Fishernek maximálisan szeretném megköszönni, hogy ilyen hozzáállással játszotta le ezt a meccset. Hét lepattanót gyűjtött, aki ott volt a meccsen, az látta, hogy nélküle bizony nehezebb dolga lett volna a csapatunknak. Frazier extra periódusokat mutatott a mérkőzésen, de rutintalanságából fakadóan jónéhány hibát is elkövetett, persze így is nagy hasznára volt a csapatnak. Reméljük, a bajnokság előrehaladtával egyre rutinosabb játékot láthatunk majd tőle. Bosnjak játékát egyelőre nem a dobott pontjai alapján ítélem meg, ő nagyon érti a játékot, mindent tud a kosárlabdáról. Az első félidőben jobb teljesítményt nyújtott, aztán később fogyott az energiája, ugyanis a fizikai felkészültsége nem a legjobb. |
| Dombóvár KC Falco KC Szombathely 77 85 (2423, 1422, 2229, 1721) Vezették: Dr. Vígh, Fekete, Makovszky Falco KC Szombathely: Kálmán 34/15, Frazier 14, Pankár 15/3, Borszéki 6/6, Fisher 5/3 Cserék: Bosnjak 7, Feigl 2, Will 2, Szabó Zs., Krasznai A Dombóvár KC legjobb dobója: Kukielka 23/9 |