Irányítót igazolt a Falco!

Ciprusról érkezett Kálmán cseréje: Krasznai Tibor személyében találta meg a csapat a másodikszámú irányítóját.

– „A mai napon megérkezett hozzánk Krasznai Tibor, jelenleg a játékengedélyére várunk” – adta hírül lapunknak Váradi Attila, a Falco KC Szombathely vezetőedzője.

Mint megtudtuk, az 1982-es születésű, 184 centiméter magas, és 74 kilós – tehát nagyjából Kálmán László fizikai paramétereivel rendelkező – irányító eddig a ciprusi ETA Limassol csapatával készült, ahol sikertelen próbajáték után az elmúlt napokban került szabadlistára.

Krasznai: 16 perc, 18 pont a Dombóvárban
– „Krasznai Tibor az előző bajnokságban a Dombóvár csapatában játszott, ahol 16 perc alatt, 18 pontot ért el” – mondta el Váradi Attila.

– „A játékosra elsősorban Váradi Kornél felépüléséig számítunk, ezért a szerződése nyitott, a kontraktusnak nincs határideje” – tette hozzá a vezetőedző.

Jól fogynak a bérletek, a jövő héten ankét
– „A bérlet előválasztási időszak pénteken lejárt, így most már bárki hozzájuthat szezonális belépőjéhez” – informálta lapunkat Gráczer György, a sárga-feketék ügyvezetője.

Az ügyvezető elmondása szerint jelenleg mintegy 500 bérletese van a Falconak, ám vannak még kiadó székek, így aki biztosítani akarja magának a jó helyet, annak érdemes még most beruháznia.

– „A családi-bérlet akció nagyon sikeres, úgy tűnik, sok családot köszönthetünk majd mérkőzéseinken. A napokban pedig forgalomba bocsátottunk egy újabb bérlet típust, a VIP belépőt. Ezt általában olyan személyeknek adjuk, akik nagyobb összeggel támogatják a csapatot, ám most 80 ezer forint értékben bárki megvásárolhatja a plusz kényelmet garantáló belépőket, amelyek tulajdonosait természetesen a második emeleti VIP teremben is vendégül látjuk„ – hallhattuk.

Az idei első szurkolói ankétot a jövő hét elejére, a hazai meccs előtti napokra tervezik a csapat vezetői. A pontos időpontról hamarosan tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!