Hangulattalan meccsen mit sem érő diadal

Szombaton, utolsó EB-selejtezőn fölényes győzelmet aratott Bulgária ellen a magyar női kosárlabda válogatott.

Tét nélküli, hangulattalan EB-selejtező
Szombat este Európa bajnoki selejtező mérkőzést játszott az Arena Savariában a magyar női kosárlabda válogatott. A meccsnek sajnos nem volt tétje, ugyanis már a feldobás előtt tudni lehetett, hogy a magyar válogatott nem juthat ki az Európa bajnokságra, lévén, hogy a Fehéroroszország 63-60-ra megverte Görögország csapatát.

Ennek megfelelően nem volt túlságosan jó hangulat a csarnokban, s a kilátogató 1400 néző – talán tájékozódottsága, és csalódottsága okán – nem teremtett igazi meccs-atmoszférát a Szombathelyen ritkán látható női válogatott selejtezőjén.

Az elejét elkapták a bolgárok
A meccs első negyede parázs csatát hozott, a csapatok fej-fej mellett haladtak, ám némi meglepetésre legtöbbször néhány pontos bolgár vezetést mutatott az eredményjelző.

A magyarokban leginkább Cserny tartotta a lelket fontos pontjaival (úgy tűnik, nem véletlenül lógott az Arenában a „Réka for President” felirat…), ám Fegyverneky labda-eladásával (12 – 16) így is időt kényszerült kérni Sterbenz Tamás. Az edzői fejmosás aztán megtette a hatását, a hajtós negyed 23 – 23-mas döntetlennel zárult.

Beindult a „magyar henger”
A mieink Bulgáriában könnyedén verték ellenfelüket, így a meglepetésszerű első negyed után nem dicsérhette meg tanítványait a magyar szövetségi kapitány.

A rövid szünet – és a minden bizonnyal nem túl kedves edzői szavak – után rá is kapcsoltak a mieink: Ujhelyi két duplájával mindjárt magunkhoz ragadtuk a vezetést (27 – 23), majd remek játékunknak köszönhetően folyamatosan növeltük is azt.

Ekkoriban a csapat nagyon egységesnek mutatkozott: Károlyi, Fegyverneky, Cserny és Iványi egyaránt kosarat szerzett, így a lányok komoly előnnyel (43 – 31) készülődhettek a harmadik játékrészre.

Tovább növeltük előnyünket
A selejtező-mérkőzést lassan feladni látszó bolgárok a negyed elején nem tudtak mit kezdeni a magyarok játékával, így ekkortájt meglehetősen könnyen szereztük pontjainkat, bolgár részről pedig nem nagyon érkezett válasz.

Összeszedett játékunknak – valamint Cserny és Fűrész ponterősségének – köszönhetően a harmadik tíz perc elteltével már húsz ponttal vezettünk, így a hangulattalan meccs egy negyeddel a vége előtt eldőlt. (66 – 46)

Harminc pont feletti különbség, mégis pótselejtezők
Az utolsó játékrészt tisztességből még meghajtották a mieink, így folyamatosan nőtt a különbség a magyarok és a – náluk láthatóan szerényebb képességekkel rendelkező – bolgár csapat között.

Öt perc elteltével már harminc pont volt a differencia (81 – 51), végül a mieink meggyőző hajrával, 34 egységnyi előnnyel hozták a kötelező győzelmet. (90 – 56)

A véletlenek szerencsétlen összejátszásának – vagy a rivális csapatok egyezségének – köszönhetően a mieinkre a fölényes győzelem ellenére is pótselejtező vár, lévén, hogy a csoportban kialakult hármas holtversenyben az egymás elleni eredmények alapján Magyarország csapata áll a leggyengébben.

Magyarország – Bulgária 90-58
(23-23, 20-8, 23-15, 24-12)

Arena Savaria, 2006. 09. 23.
1436 néző
Vezették:
Vinasi, Mazic

Magyarország: Iványi 7/3, Cserny 17, Fűrész 4, Császár 7, Károlyi 11/3 Cserék: Fegyverneky 8, Englert 5/3, Bujdosó 9, Újhelyi 10, Papp 2, Kajdacsi 10

Vezetőedző: Sterbenz Tamás

Bulgária: Agalareva 15/9, Guneva 10, Vrantcheva 7/3, Tomova 20, Slavova Cserék: Mihalkova 3, Georgieva 3

Vezetőedző: Petko Marinov

Az EB-selejtező végeredménye:

1. Görögország 10 pont
2. Fehéroroszország 10 pont
3. Magyarország 10 pont
4. Bulgária 6 pont

Az egymás elleni eredmények alapján a csoportból Görögország és Fehéroroszország csapata jutott tovább, a magyarokra pótselejtező vár.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!