Kétszer kikapott, és csak egyszer nyert a Falco a hétvégén

Harmadik helyen végzett a Falco a Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség által megrendezett Memphis Casino Kupán. Kiderült: van még mit csiszolni a csapat védekezésén.

Méretes zakó a Soprontól
A torna első mérkőzésén roppant gyengén kezdett a Falco, így a Soproni sÖrdögök hamar elhúztak. A második félidő első öt-hat percében mutatott játékuknak köszönhetően Kálmánék kicsit közelebb kerültek, ám a későbbiekben produkált újabb gyenge teljesítményük miatt végül nem tudták megszorítani ellenfelüket.

A mérkőzésen Borszéki Csaba az első percekben összeütközött a Sopron egyik centerével. A játékos térdkalácsa megsérült, így nem tudta folytatni a játékot. Az első vizsgálatok alapján a népszerű „Kígyó” térdén vérömleny keletkezett, ám a sérülés nem súlyos, így a center remélhetőleg a napokban ismét edzésbe állhat.

A meccsen Pankár Tibor is megsérült, a bedobó bokahúzódása szerencsére nem súlyos.

Gyógyír a Losonc elleni győzelem
A Falco KC Szombathely végig vezetve, jó játékkal, helyenként hatékony védekezést alkalmazva könnyedén verte a Losonc gárdáját.

A szlovákok csak a negyedik negyedben tudtak némileg közelebb kerülni a nagy fölényben játszó Falco-hoz, ekkor ugyanis nagyrészt a sárga-feketék fiatalabb kosarasai kaptak játéklehetőséget.

A torna leggyengébb játékerejét képviselő csapata, a szlovák bajnok elleni húsz pontos diadal nem túl értékes, ám talán így is jelenthet némi gyógyírt az első napon vereséget szenvedő Falco szurkolói számára.

Súlyos vereség a Kaposvár ellen
Az első félidőben roppant gyenge formában játszottak a sárga-feketék: 17 közeli Falcos dobásból csupán négy (!) volt sikeres. A sok elpazarolt ziccer megtette a hatását: a Kaposvár a kihagyott dobások után indított letámadásokból könnyű kosarakat szerzett.

A második félidőben ugyan feljavult a szombathelyi csapat támadójátéka, és a védekezés is némileg hatékonyabbá vált, ám ez utóbbiba időnként még ekkor is több hiba becsúszott, így a sólymok végül majd’ harminc ponttal maradtak alul.

A 93 kaposvári pont mellett nagyon kevésnek tűnik a 65 szombathelyi. A korábban éppen ponterősségéről elhíresült Falco ezúttal nem tudott partiban lenni a jól célzó kaposváriakkal, főleg, hogy játékosaik nem fogtak ki különösebben jó dobóformát.

Új felfogás kell a védekezésben

A Memphis Casino Kupán harmadik helyet elérő, két súlyos vereségbe is beleszaladó Falco vezetőedzőjét, Váradi Attilát a mérkőzések után a közelmúlt tapasztalatairól kérdeztük.

– Mik a tapasztalatai a hétvégi torna után?
– A kaposvári tornán láthatóvá vált, hogy a legfőbb problémánk a védekezéssel van. E téren az első és a harmadik meccsünkön is csupán rövid időszakokig teljesítettünk jól.
Tudomásul kell vennünk, hogy amíg támadásban egy-egy ember jó teljesítményéből az egész csapat profitálhat, addig a védekezés mindenkinek feladata. Ha abban egy valaki hibázik, akkor ez egész védelem megbomolhat. A jövőben ezért teljesen új felfogásra lesz szükségünk a védekezés terén.

– Frazier és Olsovsky megfelelően teljesít, ám a harmadik új szerzemény, Fisher elmarad a várakozásoktól. Mi ennek az oka?
– David Fishertől rövid időn belül jóval jobb teljesítményt várok, ugyanis hamarosan kezdődik a bajnokság, és mi nem a jelenleg produkált eredményeiért szerződtettük.
A játékos túlsúlyosan érkezett hozzánk, ezt pedig sajnos nem bírta a térde. A center sok játéklehetőséget kap a következő meccseken, ugyanis a sérülése miatt edzetlen, így szüksége van a mérkőzésekre.

– Hogyan gyógyul Váradi Kornél sérülése? Rendelkezésére állhat az irányító a bajnokság kezdetekor?
– Kornél már kerékpározik, és a taposógépen is elérte a kívánatos teljesítményszintet, így a jövő héttől elkezdheti a speciális edzőmunkát, amely nagyrészt futásból és erőnléti edzésekből áll majd. A játékosnak egy komplett alapozást kell bepótolnia, valamint meg kell erősítenie a combizmát, és gyakorolnia kell az irányváltásokat is.
Remélem, hogy a bajnokság kezdetére rendelkezésünkre állhat, ugyanis nagy szükségünk lenne rá, lévén, hogy jelenleg nincs cserénk irányító poszton.

Falco KC Szombathely – Soproni sÖrdögök 71 – 87
(17–21, 14–24, 26–21, 14–21)

Kaposvár, 2006. szeptember 22.
200 néző
Vezették:
Pestality, Söjtöry, Frányó P.

A Falco pontdobói: Frazier 23/6, Olsovsky 14, Kálmán 12, Pankár 8, Will 5/3, Feigl 3, Szabó Zs. 2

Falco KC Szombathely – E.S.O. Lucenec 86 – 68
(28–19, 21–14, 23–15, 9–20)

Kaposvár, 2006. szeptember 23.
100 néző

Vezették: Páli, Pestality, Söjtöry

A Falco legjobb dobói: Frazier 24/3, Fisher 16, Kálmán 15

Kaposvári KK – Falco KC Szombathely 93 – 65
(24–11, 26–12, 22–23, 21–19)

Kaposvár, 2006. szeptember 23.
500 néző
Vezették:
Páli, Farkas, Márton

A Falco pontdobói: Frazier 19/6, Kálmán 14/6, Fisher 9/3, Olsovsky 7, Szabó Zs. 5/3, Will 5/3, Feigl 4, Pankár 2

A Memphis Casino Kupa végeredménye:

1. Kaposvári KK (6 pont)
2. Soproni sÖrdögök (5 pont)
3. Falco KC Szombathely (4 pont)
4. E.S.O. Lucenec (3 pont)

A Memphis Casino kupa All-star csapata: Nejc Strnad (Soproni sÖrdögök), Winsome Frazier (Falco KC Szombathely), Hendlein Roland (Kaposvári KK), Orosz László (Kaposvári KK), Zoran Krstanovic (Soproni sÖrdögök).

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!