A sárga-feketék három győzelem mellett, hibátlan mérleggel nyerték meg a hazai felkészülési tornát, és így itthon tartották a győzelemért járó Falco-Csatár Kupát.
A légiósokat a meccsek tanúsága (és Váradi mester elmondása) alapján nem sikerült
teljesen beépíteni a csapatba, ám bíztató lehet, hogy Winsome Frazier és Lubor
Olsovsky így is ponterősnek mutatkozott, és a játékosok a lepattanók gyűjtögetésében
is szorgoskodnak. (Olsovsky például a Fürstenfeld ellen kilenc lepattanót húzott le.)
David Fisher játéka egyelőre egy kicsit haloványnak tűnik, reméljük hamarosan ő is
megtalálja önmagát, hiszen a bajnokság során szükség lesz majd a nagydarab center
hatékony játékára.
Kálmán László az egész hétvégén ponterős volt
A csapatkapitány Zalaegerszegnek dobott hét hárompontos kosara több mint bíztató jel
a bajnokság kezdete előtt. Ha a Falco nyolcasa és sárga-fekete légiósok jól együtt
tudnak működni, akkor a szombathelyi szimpatizánsok nagyon eredményes szezon elé nézhetnek.
| Váradi Attila: Megnyertünk a felkészülési tornát, bár ezeken a mérkőzéséken inkább a játék képe a lényeg, nem pedig a győzelem. Úgy érzem, hogy a meccsek megfelelően szolgálták a felkészülésünket: nagyon sok olyan hiba a felszínre került, amiket a korábbi edzéseken és edzőmérkőzéseken nem tapasztaltunk. Remélem, hogy a következő tornákra ezeket folyamatosan ki tudjuk majd javítani. Hatékony védekezésre törekedtünk, és ez
a meccsek bizonyos szakaszaiban meg is valósult. Ilyenkor rendre tudtunk könnyű
kosarakat is szerezni. Bízom benne, hogy idővel ezt a jó védekezést az egész mérkőzésre
ki tudjuk terjeszteni, így nem csupán a ponterősségünkre kell hagyatkozunk. |
| A torna legeredményesebb játékosa: Corey Muirhead (Oberwart
Gunners), 84 pont A torna legjobb védője: Jason Johnson (Oberwart Gunners) A torna legjobb hazai játékosa: Winsome Frazier (Falco KC Szombathely) A torna legértékesebb játékosa: Kálmán László (Falco KC Szombathely) |
| Fürstenfeld Panthers Falco KC Szombathely 75 86 (15-14, 16-27. 19-20, 25-24) Arena Savaria, 2006. 09. 15. A Falco legjobb dobói: Kálmán 19/6, Frazier 18, Olsovsky 16, Borszéki 10/6 Falco KC Szombathely Zalakerámia ZTE KK 95 75 Arena Savaria, 2006. 09. 16. A Falco legjobb dobói: Kálmán 33/21, Frazier 29/12, Pankár 12/3 Falco KC Szombathely Oberwart Gunners 106-103 Arena Savaria, 2006. 09. 17. A Falco legjobb dobói: Kálmán 32/6, Frazier 19/3, Pankár 13/6, Fisher 12/3 |
Fotósok: Unger Tamás és Lovagi Milán