Állt a bál Egerszegen

Igazi puskaporos hangulat uralkodott szombaton a ZTE-Falco kosárlabda mérkőzésen. A szünetben Szekulovics technikait kapott, mivel szó szerint ütötte az zsűriasztalt, a Falco vezetőit pedig nem kímélték a zalai szurkolók.

A Falco edzője, Szrecsko Szekulovics azon háborodott fel - s került fizikai kontaktusba azzal a bizonyos asztallal - mert szerinte a szabályokkal nem megegyező módon történt a játékidő mérése. És ez még csak a kezdet volt.

A második játékrészben ugyanis minden az "eredeti" kerékvágásban folyt tovább, azaz hol futóórával, hol előbb, majd később elindítva a stoppert folyamatos tévedésben élt az időmérő. Ez már Gráczer Györgyöt, a sárga-feketék ügyvezetőjét is szólásra késztette, ám midőn a nézőtér felöl megközelítette a szövetségi ellenőr pulpitusát, egy hazai szurkoló fellökte a szombathelyi vezetőt, aki egy széken is átesett.

A botránynak ezzel még mindig nem volt vége, mivel a Falco-t működtető kft egyik tulajdonosa, Molnár Miklós Gráczer segítségére indult, sőt a tettes személyét is meg tudta mutatni, ám őt a rendezők utasították visszavonulásra:
- Ráncigáltak, még a mobiltelefonom is elrepült, ahelyett, hogy a lökdösodo után eredtek volna - meséli Molnár. Szerintem gusztustalan állapotok voltak. Az idoméro és a biztonsági szolgálat teljesítménye is kritikán aluli volt ezen az estén, de el kell mondanom, hogy nem csak az övék. A játékvezetok ugyanis annyira sok, és annyira sokfajta hibát követtek el, hogy valószínuleg elküldjük a találkozó videófelvételét az MKOSZ játékvezeto bizottságának, okulásul, hogyan nem szabad vezetni egy mérkozést.

Gráczer György azonban lezártnak tekinti az ügyet. Nem tudja ki volt támadója, nem is szeretne negatív reklámot csinálni a kosárlabdázásnak, továbbá Rózsás Gábor a zalaiak első számú embere elnézést kért tőle a történtek miatt, klubját pedig elhatárolta az efféle inzultusoktól.

Tőke

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!