A mindent eldöntő ötödik összecsapáson a MOL Szolnok gárdája Szombathelyen 83-79 arányban diadalmaskodott Szrecsko Szekulovics tanítványai ellen, így a piros-feketék jutottak a legjobb négy csapat közé.
Az első negyed a hazaiak elképzelései alapján zajlott. A Falco szárnyalt, sőt időnként parádézott, amelyből leginkább a Dénes és a zsákoló Wiley vette ki a részét. A pontokért leginkább Dzunics volt a felelős, magára vállalva szinte minden támadás befejezését. (28-24).
A második negyed némi kosárszünetet hozott. A kapkodás, az idegeskedés jelei mindkét oldalon meglátszottak, igaz ebből a szériából a Szolnok jött ki jobban. Ekkor Wiley visszaállt Sitkura és a már három személyis Orosz mellé Lapov is felzárkózott. Ennek ellenére Maljkovics büntetői már az Olajosok vezetését eredményezték.
Fordulás után Pankár villámgyors, egész pályát átölelő egyéni akcióval egalizálta az eredményt. Érthetetlen faultok (Orosznak a negyedik), eladott labdák és feltűnően rossz dobáskísérleteteket láthatott a szombathelyi fűpublikum. A Dzunics-Walke triplaeső vezette fel a találkozó hajráját. A másfél perces különharc előbb 2-2-es állásnál realizálódott, majd Dzunics áttért a duplákra, míg az egykori vasi bedobó, Walke maradt a távoliaknál, egyaránt hiba nélkül. Nem bírtak elszakadni egymástól a csapatok. Úgy tűnt, hogy sorsdöntő lesz Sitku kipontozódása, ám érkezett helyére Orosz és minden maradt a régiben. A helyzet akkor sem változott, amikor a negyedik negyed első percében Orosz is kiszállni kényszerült. A kipontozódási sorozatnak ezzel még nem volt vége: Lapov, a harmadik szolnoki center is begyűjtötte ötödik személyijét. Pontokban viszont mindez vajmi keveset látszott. A végjátékra a Falco kénytelen volt bízni a vendégek "remegő kezében", de Szarvas és Maljkovics is magabiztosan értékesítette a büntetőket és a középtávoliakat, így hatalmas küzdelemben, e győzni tudott a Szolnok Szombathelyen.
Szrecsko Szekulovics: Nem védekeztünk jól, igaz szerencsének sem volt. A végére pedig nem maradt erőnk.
Heinrich Róbert: Hihetetlen küzdeni akarásról tettünk tanúbizonyságot. Igazi csapat voltunk, a győzelem pedig nagy öröm mindannyiunk számára.