Egyenlített a Szolnok

Noha a meccs napjának reggelén még bizonytalan volt, a Falco legjobbja, Kálmán László vállalta a játékot a kosárlabda bajnoki rájátszás negyeddöntőjének Szolnok elleni második mérkőzésén.

Noha a meccs napjának reggelén még bizonytalan volt, a Falco legjobbja, Kálmán László vállalta a játékot a kosárlabda bajnoki rájátszás negyeddöntőjének Szolnok elleni második mérkőzésén. Az alapszakasz harmadik és hatodik helyén végzett két csapat találkozójára 1-0-ás szombathelyi vezetéssel készülődtek az együttesek.

Akár kulcsfontosságúnak is nevezhető meccs volt a szerdai találkozó, hiszen vendégsiker esetén karnyújtásnyi távolságba kerül a továbbjutás, míg a szolnokiak gyakorlatilag az utolsó esélyért harcoltak. A Falco trénere, Szekulovics a boka- és kézsérüléssel bajlódó Kálmánt is játszatta, sőt a kezdőötösbe jelölte.

Ennek ellenére a szolnokiak 6-0-s vezetéssel indítottak, ám 11-8-ra feljöttek a szombathelyiek. A negyed második felére Kálmán is bemelegedett, a két együttes első találkozóján 37 pontot dobó irányító rendre betalált. A Szolnok azonban így is tartani tudta a játékrész elején szerzett hat pontos előnyt (22-16).

A második negyedben a vendégek egy pontra megközelítették ellenfelüket (24-23), sőt a következő támadásból Wiley fordított (24-26). Az egyébként hangulattalan találkozón ekkor lett igazán nyűgös a legendásan fanatikus szolnoki szurkolótábor, a drukkerek méltán voltak elégedetlenek csapatuk teljesítményével. Kiengesztelésül Maljkovics egy triplával visszavette a vezetést a hazaiaknak (34-32), ezután a szerbhorvát konfliktus nemcsak határainkon túl, de a pályán is jelen volt, a szolnokiak jugoszláv légiósa, Maljkovics és a vendégek horvátja, Tarle összeakaszkodott. Azért játék is volt, félidőben a hazaiak tartották a kétpontos fórt (44-42).

A harmadik negyedet a Szolnok, 30-20-ra nyerte. Noha a Falco kétszer is egyenlített (46-46, 54-54), Walke vezérletével beindultak a Tisza-partiak, ekkor 13 pontos különbség is volt a két csapat között (71-58), s bőven maradt az előnyből a játékrész végére is (74-62).

A befejező negyedben a Szolnok Orosz vezérletével az előny megtartására törekedett, a Falco a találkozó vége előtt öt perccel 16 pontos hátrányba került (84-68). Nem maradt esély a győzelemre, Kálmánt Szekulovics mester le is cserélte.

A Szolnok 93-86-ra nyert, összesítésben 1-1 az állás a három győzelemig tartó összecsapáson.

Tőke

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!