SMAFC kipipálva!

Elvárható győzelmet aratott a Falco a Soproni MAFC csapata ellen. Bár nehezen indult be a henger, a végén a sok csere ellenére is meggyőző fölénnyel tudott nyerni Szrecsko Szekulovics csapata.

Elvárható győzelmet aratott a Falco a Soproni MAFC csapata ellen. Bár nehezen indult be a henger, a végén a sok csere ellenére is meggyőző fölénnyel tudott nyerni Szrecsko Szekulovics csapata.

Szerény érdeklődés előzte meg a Falco KC utolsó alapszakaszbeli hazai mérkőzését. Aztán a "jó félház" láthatta, miként veri meg Vavra egy az egy ellen Tralet, majd hogy Rasic milyen magabiztosan emeli el a tempókat. Meg is lett az eredménye: vezetett a SMAFC, már hét ponttal is, ám ebből a negyed zárására csupán három maradt.

Aztán megrázták magukat Kálmánék. Ritmust váltottak, majd átálltak a zónára. Elindult a hajó és ha egyszer az nekiindul...akkor nincsen magállás és hirtelen plusz húsznál találták magukat a sárga-feketék.

A második játékrész szinte már csak a formaságok végett játszották le. Szekulovics mester cseréket küldött a pályára, ám még így is tekintélyes győzelem tudatában vonulhattak az ötözőkbe a falcos kosarasok.

Szrecsko Szekulovics: Nehéz mérkőzés volt. Sajnos az elején nem kaptuk el a fonalat, ám aztán mégis belelendültünk. Külön öröm számomra, hogy fiataljaink nem okoztak csalódást.

Sterbencz Tamás: Nem indult népünnepélynek, sajnos az lett belőle. Három centerünk közül csupán egy tudott velünk jönni, és ez döntőnek bizonyult.

Falco KC Szombathely - SMAFC RotoElzett             117-76 (24-27, 33-20, 31-18, 29-11)
Szombathely, 1000 néző. Vezette: Váradi, dr. Páli.
Falco: Kálmán 20/6), Dzunics (31/12), Pankár (12/6), Wiley (15/3), Tarle (13). Csere: Jávorszki (2), Henrik (9/9), Kolonics (2), Kolesánszky (5/3), Dénes (8/3). Edző. Szrecsko Szekulovics.
SMAFC: Pojbisc (9), Palotai (9), Szlávik (10/6), Csátaljay (7/3), Rasic (21/3). Csere: Kotlik (7/3), Vavra (10), Gerebecz (2), Csontos (1), Bausz (-). Edző: Sterbencz Tamás.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!