Kötelező győzelem

A megszokottnál kicsit kevesebb szurkoló látogatott ki a Sugár útra vasárnap este a Falco-Honvéd bajnoki kosárlabda mérkőzésre. A találkozót 112-97 arányban a sárga-feketék nyerték, de a mérkőzés hagyott némi kívánni valót maga után.

A megszokottnál kicsit kevesebb szurkoló látogatott ki a Sugár útra vasárnap este a Falco-Honvéd bajnoki kosárlabda mérkőzésre. A találkozót 112-97 arányban a sárga-feketék nyerték, de a mérkőzés hagyott némi kívánni valót maga után.

Némiképpen meglepte a szombathelyieket, hogy az első percekben a megilletődöttség semmi jele sem volt látható a sereghajtók táborába tartozó fővárosi piros-fehéreken. Ennek eredményeként 7-3-ra vezettek is az egy hete igazolt Hamilton vezérletével a vendégek. Ekkor kapcsolt Dzunics, majd Kálmán is partner volt a ritmusváltásban és máris 12-9-nél találhatták magukat a csapatok. Nem is bírták követni Farkas Attila tanítványai a sárga sólymok szárnyalását, villámgyorsan tíz, majd húsz pont lett a különbség. Egészen a harmadiknegyed utolsó két percéig minden ment a "normál kerékvágásban": a Falco irányított, a Honvéd próbálkozott, nem sok sikerrel.
Ám a 28. perctől valami megszakadt a vendéglátóknál: pontatlanul kezdtek dobni, szellősebben védekeztek Tarle-ék, és Vukacevic és Odom fickándozásának következtében fel is zárkózott a Honvéd nyolc pontra, ami már veszélyes közelséget jelentett. Jókor jöttek Dzunics és Pankár triplái, no, nem mintha nyugtatgatni kellett volna a közönséget, hiszen a publikum ezen az estén biztatásra egyetlen perc erejéig sem volt hajlandó. Így hát néma csendben vették tudomásul azt is, hogy azért meglett ez a meccs, mivel a végjátékra némiképpen összekapták magukat Szrecsko Szekulovics fiai, de érezhető volt, hogy ez a produkció nem az igazi.
Egy hét múlva szombaton, Körmenden, Marc-Falco összecsapásra kerül sor.

Szerecsko Szelukovics a mérkőzés után pillatanok alatt távozott a csarnokból.
Farkas Attila: 97 pontot dobni Szombathelyen, nem kis teljesítmény, gratulálok a srácoknak. Számunkra fontos találkozók jönnek, bízom benne, hogy ezeken a jó játék mellett még győzni is tudunk majd.

Falco KC Szombathely - Bp. Honvéd      112-97 (34-23, 25-21, 22-27, 31-26)

Szombathely, 1000 néző. Vezette: dr. Páli, Nagy II. L.

Falco: Kálmán (35/3), Dzunics (31/12), Pankár (19/15), Ivanovic (10), Tarle (10). Csere: Henrik (-), Kolonics (2), Jávorszki (5/3). Edző: Szrecsko Szekulovics.

Honvéd: Hamilton (19/3), Borszéki (9), Nagy B. (3), Vukacevic (25/3), Odom (23). Csere: Nagy P. (11), Pálffy (2), Szabó G. (5/3). Edző: Farkas Attila.

Kipontozódott: Borszéki (27.), Pankár (32.), Hamilton (36.), Odom (37.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!