Falco kadett: egy győzelem, egy vereség

A hétvégén Körmenden rendezték a fiú kadett kosárlabda kupa főcsoport döntőjének soron következő fordulóját. A Falco-sok folytatva a sorozatot előbb simán győzték le a Fehérvár KC csapatát, majd a másik fejér megyei alakulat, az Albacomp ellen is remek mérkőzést vívtak.

Azt, hogy ezen utóbbi találkozón nem sikerült a győzelem, az történt többek között amiatt, hogy a sárga-feketék betegségek miatt kénytelenek voltak több serdülő játékosuk bevetésére is, így mondhatni, majdhogynem egy korosztállyal fiatalabbak léptek pályára. Sőt, mint azt Pichler Gergely a csapat egyik edzője a találkozók után elmondta: "Fegyelmezettebb védekezéssel akár a győzelem is megszerezhető lett volna."

Nyugat, fiú kadett, főcsoport döntő
Körmend, 2001. február 4.

Falco KC Szombathelyi SI - Fehérvár KC      93-32  (44-4, 17-12, 18-12, 14-4)
Falco: SZEGEDI (13), Kiss M. (11), Kulcsár (8), SZENDI (13), WITTINGER (17). Csere: Németh (4), Terplán (2), Németh G. (8), SZABÓ ZS. (13), György (2), Kőszegfalvi (2).
Edző: Pichler Gergely, Váradiné Szarka Ildikó.

Falco KC Szombathelyi SI - Albacomp             82-94  (27-21, 23-33, 18-16, 14-24)
Falco: SZEGEDI (34/15), Kiss M. (6), Kulcsár (5), Szendi (18), Wittinger (17/6). Csere: Szabó Zs. (-), Kőszegfalvi (2).
Edző: Pichler Gergely, Váradiné Szarka Ildikó.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!