Az előzetes várakozásnak megfelelően az újszegedi sportcsarnokban telt ház várta a csapatokat. A hazaiak természetesen a meglepetésre vártak, elvégre kupamérkőzésről van szó, ahol mint tudjuk, a pillanatnyi forma dönt.
Önbizalmukat tovább növelte, hogy Green, az egykori szombathelyi kosaras viszonylag gyorsan beilleszkedett a "B" csoportos gárda társaságába.
A másik oldalon mindezen egyáltalán nem voltak meglepve a Falco-sok, és mint azt a mérkőzés előtt Szekulovics mester is hangsúlyozta, nem szabad félvállról venniük a találkozót, mivel abban az esetben csapata továbbjutása is veszélybe kerülhetne. Újdonságnak számított a sárga-feketék számára az is, hogy egyetlen légióssal, Niksa Tarle-val voltak kénytelenek felállni.
Az első percek puhatolózása után Pávlicz vezérletével megléptek az "egyetemisták" (16-12), ám a mérkőzés későbbi hőse Tarle sem nézhette centertársa tétlenül ellenfelének villogását, így dobópárbajuk eredményeként 28-28-as eldöntetlennel fordultak az első negyed után a csapatok.
A folytatás Kálmán Lászlóról szólt. A válogatott irányító magára talált, szórt egy sort, és villámgyorsan tízpontos vendég vezetést mutatott az eredményjelző tábla. A fáradó szegediek nem is tudták kezelni a helyzetet, 45-58-al térhettek pihenőre a csapatok.
Kupameccs, tehát szó sem lehetett róla, hogy ezzel véget is érne a történet: Green vette kezébe az irányítást, majd a Szedeákos Deák következett és máris 62-62!
Az egyenlítés leginkább a szombathelyiekre volt jó hatással, újabb erőket mozgósítottak Tarle-ék (a Falco lepattanó felelőse ezúttal negyven pontig jutott) és az erejükkel teljesen elkészülő vendéglátók már nem tudtak újítani, a jobb játékerőt képviselő Falco megadásra kényszerítette Bonifer Domonkos tanítványait.
A Falco KC Szombathely csapata így a legjobb nyolc közé jutott a kupában.
A sorsoláson a kalapban még bent lesz a Marc Körmend, a Mol Szolnok, a KlimaVilla Purina Kaposvár, az Albacomp, a Dombóvár alakulata. A MAFC-Atomerőmű összecsapást hétfőn, a Tiszaújváros-SMAFC derbit pedig szerdán rendezik.
| Naturex Szedeák - Falco KC Szombathely 101-123 (28-28, 17-30, 29-28, 27-37) Szeged, 1300 néző. Vezette: Faidt, Kiss Szedeák: Deák (18/3), Green (22/3), Nyilas (16/6), Pávlicz (18), Drahos (14). Csere: Takács (8), Balogh (5/3), Simándy (-), Buzás (-). Edző: Bonifert Domonkos. Falco: Kálmán (37/6), Pankár (4), Henrik (12/6), Kolonics (6), Tarle (40). Csere: Jávorszki (15/12), Dénes (1), Kolesánszky (6/6), Feigl (-). Edző: Szrecsko Szekulovics. |